Beleszédülni Hitchcockba – Csapón kívül 36.: Vertigo / Szédülés

Hatvan éves a mozgóképes tériszony őspéldája, Hitchcock Vertigója. Tematikai, képi és technikai szempontból egyaránt remekmű, bár megjelenésének évében erről korántsem volt konszenzus, és azóta is viták kereszttüzében áll. Nem csoda ez egy olyan filmmel kapcsolatban, amelyben a mester azt mutatta meg többek közt, hogyan lehet egy nőt levetkőztetni úgy, hogy közben felöltözteted.

Hitchcock zeneszerzője voltam – Bernard Herrmann-portré

A 105 éve született Bernard Herrmann első filmje az Aranypolgár, az utolsó a Taxisofőr volt – ez a két határkő talán mindennél jobban jellemzi a közel 35 éven át ívelő karrier sokszínűségét. Ha bármelyik amerikai filmzeneszerzőről filmet lehetne készíteni, Herrmann lenne a legideálisabb jelölt – a művészi vízióit senki kedvéért sem kompromittálta, nekiment a stúdiórendszernek és még legfontosabb munkatársával, Alfred Hitchcockkal is szembement egy alkalommal. Habár magánélete a karrierjéhez képest színes volt (három felesége volt, az első kettőt ugyanúgy hívták, ráadásul unokatestvérek voltak), terjedelmi okokból inkább a szakmai tevékenységére összpontosítunk.

Egy illemtudó filmstúdió története – Dióhéjban a Pinewood Stúdióról

A Pinewood Stúdió elég jelentős az Egyesült Királyságban ahhoz, hogy kibővítése a sajtó által lépésről lépésre dokumentált, országos hírré válhasson. Ridley Scott mindegyre visszatér ide forgatni (beleértve a Prometheust és az Exodust is), mert úgy tartja, megtalál itt mindent, amit Hollywoodban fellelhetne.  Ha egyébként bárki kételkedne még abban, hogy a stúdió a jövőt képviseli: itt forgatják a következő Star Wars-epizódot (aminek a télen lesz a bemutatója).

Nagy emberek, kis történet – Sacha Gervasi: Hitchcock

Díjszezon-kompatibilisnek tartották, a Hitchcockról készült újdonsült mozi mégis csöndesen meghúzódott törtető nagytestvére, a Lincoln árnyékában. A mellőzöttség legfőbb oka talán az lehet, hogy Gervasi filmje – habár felettébb szórakoztató – észrevétlenül simul bele az anekdotikus életrajzi históriák manapság divatos trendjébe.

A Hitchcock-titok – Avagy van-e hitchcocki filmzene?

A címben feltett kérdésre a rövid válasz: igen, van. Jack Sullivan Hitchcock’s Music című könyvében az auteur teória filmzenére vonatkoztatott végletes értelmezésében úgy fogalmaz, hogy a Hitchcock filmek zenéjét maga a rendező írta, a zeneszerző csupán egy olyan szakértő volt, aki kottapapírra vetette a mester látomását (ez esetében hallomását?)

Minden, amit mindig is tudni akartál Hitchcockról (de sohasem merted megkérdezni az Apertúrától) – Füzi Izabella (szerk.): Hitchcock. Kritikai olvasatok

Ritkán emlegetjük, de egy könyv sikere nem kizárólag a tartalmától függ. Pláne napjainkban, amikor nagyon is fontos a csomagolás, és nem mindegy, hogy a potenciális olvasó (vagy inkább fogyasztó) egyáltalán észreveszi-e a polcon várakozó nyomtatványt. Az Apertúra Könyvek sorozatának indító darabja, a Hitchcock. Kritikai olvasatok már első látásra addiktív, csakúgy, mint a témájaként megjelenő filmrendező munkái – ami igencsak jó előjel.

Kísértetjárta románc – Alfred Hitchcock: Rebecca / A Manderley-ház asszonya, 1940

Úgy tűnt, hogy első amerikai filmjével Hitchcock rögtön belopta magát az Akadémia szívébe, hiszen a Rebecca diadalmaskodott az 1940-es díjkiosztó gálán. Nem sokan gondolták volna ezek után, hogy a thriller koronázatlan királya egyben az Oscar történetének legnagyobb vesztese lesz. Pedig a borzongatás nagymestere meglehetősen előkelő helyet foglal el a „méltatlanul mellőzöttek” panteonjában.

„Hitch-csók” – Alfred Hitchcock filmjeinek csókjelenetei

A suspense mestereként emlegetett rendezőzseni munkásságából feltehetőleg előbb idézzük föl a zuhanyjelenetet (Psycho), a repülős offenzívát (Észak-északnyugat), a finálét a kontrollálhatatlan körhintán (Idegenek a vonaton) vagy az Albert Hall-i koncertet (Az ember, aki túl sokat tudott), mintsem a csókjelenetek valamelyikét.