Szorítóban – Bogdán Árpád: Gettó Balboa

A Gettó Balboa a sztoriját tekintve egyáltalán nem hivalkodó film, szereplőin szerényen suhan végig a győzni akarás: céljuk a lehetőségek szerinti jobbá válás. Ahogy az a sportfilmeknél szokás, a forgatókönyíró-rendező Bogdán Árpád nagy hangsúlyt helyez a nehézségek legyőzésére, vagyis a felkészülésre, kevesebbet a tényleges meccsekre.

A ketrecharcos is ember – Gavin O’Connor: Warrior – A végső menet

David O. Russell kissé túlságosan fényes nimbuszú A harcosa átszabta ugyan a bokszfilm hagyományos ellenségképét, hiszen ebben a főhős megátalkodott családjával kezdett lélektani szkanderozásba, ám a mozi inkább szociográfiai röntgenlenyomatként, mintsem borús drámaként működött. A Warrior – A végső menet látszólag A harcossal azonos tőről fakad, de O’Connor és stábja sokkal mélyebbre merül a tönkrement sorsok mocsarába.

Lét és Időt – Sylvester Stallone: Rocky Balboa

Vajon emlékszik-e még valaki a hetvenes években megjelent, a nyolcvanasban felvirágzott, a kilencvenes években barokkosan túlburjánzott és azóta csendesen elhalt klasszikus akciófilmekre? A legyőzhetetlen hős másfél órás, oly könnyűnek látszó, végül az utolsó nagy leszámolásban csúcsosodó küzdelmére? Rambo, John McClane, James Braddock, a Steven Seagal-összes öröksége valahogy kiesett a kortárs hollywoodi mainstreamből.

Csajszi a ringben – Clint Eastwood: Million Dollar Baby / Millió dolláros bébi

A Millió dolláros bébi jól kiütötte legfőbb versenytársát, Scorsese Aviátorát az Oscar-díjak ringjéből; a hét jelölésből négyet beváltott (legjobb rendező, női főszereplő, férfi mellékszereplő, játékfilm), miután már két Golden Globe-ot is vitt (ugyancsak a rendezésért és női főszerepért). A film oscaros mércével mérve bizonyára jó; egyébként nem túl nagy teljesítmény: a rendezés, a színészi munka profi, a történet kevésbé, de a film nem nevezhető ragyogónak.