Egy palesztin New Yorkba megy – Elia Suleiman: It Must Be Heaven / A mennyországnak kell lennie

2020. január 17. – írta Zsizsmann Erika

Elia Suleiman új filmjében a rendező alteregója, a szalmakalapos ES újabb abszurd szkeccs-jelenetekben tapasztalja meg a világot, ezúttal azonban elhagyja Palesztinát, és Párizsban, majd New Yorkban keresi a „mennyországot”. Saját „szűrőjétől” azonban nem tud szabadulni, mindenhol harci készültséget lát.

És lőn világosság – Thierry Frémaux: Lumière!

2017. november 15. – írta Dobi Ferenc

A Lumière! öt év filmszak és két diploma után is tud újat mondani, mutatni, de Thierry Frémaux könnyed, humoros kommentárjának köszönhetően egy filmtörténet-szűz ember számára is varázslatos élményt nyújthat ez a másfél óra.

Bohóc a betonon – Jacques Tati: Mon oncle / Nagybácsim, 1958

2016. március 9. – írta Németh Szabolcs Előd

A filmtörténet utolsó bohócaként emlegetett Jaques Tatit idejében díjazta az Amerikai Filmakadémia, nem kellett gyorsan, az utolsó percben egy életműdíjjal megvigasztalni.

Elvitte a cica a nyelved? – A burleszk öröksége az animációs filmben: 4. Vizuális szójátékok

2013. január 4. – írta Varga Zoltán

Az animációban a humoros fogékonyság nem csupán a komikus fantázia működtetésével magyarázható, hanem magából a formából következik, aminek ambivalens viszonya van a szavakkal.

A gravitáció cselei – A burleszk öröksége az animációs filmben: 3. A gravitáció szerepe az animációban

2012. december 28. – írta Varga Zoltán

Az animációs film egészen különleges viszonyt ápol a gravitációval. Még az sem szükségszerű, hogy szilárd talajat helyezzenek a figurák lába alá, s ekként mintha a „semmiben” látnánk őket lebegni; mégsem fognak leesni, mert végső soron nincs is honnan leesniük.¹

Mechanizált mesehősök – A burleszk öröksége az animációs filmben: 2. A komikus gépiesség az animációban

2012. december 21. – írta Varga Zoltán

Chuck Jones Feed the Kitty (1952) című rajzfilm-klasszikusának egyik gegjében Marc Anthony, a bulldog egy általa védelmezett kiscicáról azt akarja elhitetni gazdájával, hogy az egy felhúzható játékfigura – ez a pillanat több mint a kutya rögtönzött kényszermegoldása, mert olyan hagyományhoz kapcsolódik ez a poén, ami kétségkívül keresztülszövi az élőszereplős burleszket és a (rajz)animációt egyaránt. Sőt, a komédia elméletében is rendre visszatérő koncepciónak mondható. A gépiességről van szó; mégpedig az automatikus mozgás- és viselkedésformák által eluralt figurák nevettető lehetőségeiről.¹

Nincs megállás – A burleszk öröksége az animációs filmben: 1. Az animációs hajszaburleszk

2012. december 14. – írta Varga Zoltán

A legnagyobb karriert befutott filmes témák, illetve szituációk közül alighanem a hajsza a listavezetők egyike. Tipikusan mozgóképre kívánkozó jelenség: alapja a film médiumának esszenciáját jelentő mozgás, motiválja a főbb formanyelvi eszközök dinamizálását, legyen szó a kameramozgásról, illetve a vágásról.

Rumba fojtva a jókedvet – Dominique Abel, Fiona Gordon, Bruno Romy: Rumba

2009. május 31. – írta Buzogány Klára

Dominique Abel és Fiona Gordon többnyire egy személyben a forgatókönyvírói, rendezői, producerei, executive producerei és főszereplői is a filmjeiknek. A Rumba valahova gyermekkorunk rajzfilmjei, a néma ősfilmes komédiák, Chaplin és Almodóvar közé fészkelte be magát, bármennyire távol is állnak egymástól e sokszög csúcspontjai.

21. századi börleszk az időutazásról – Rolf de Heer: Dr. Plonk

2008. szeptember 8. – írta Blos-Jáni Melinda

A 21. századi némafilmek egyre divatosabbak, és egyértelműen arra figyelmeztetnek, hogy a némafilmkorszak a mozi kulturális öröksége. A korai korszak formanyelvét, emblematikus alkotásait imitáló vagy újrahasznosító szándékok azonban igencsak változatosak. A legutóbbi vállalkozás címe és főhőse Dr. Plonk, célja pedig a nevettetés.

Filmtörténet tizennégy részben (IV.) – A némafilm legjelentősebb műfaja: a burleszk

2001. május 15. – írta Szilágyi Erzsébet

A burleszket stílusánál fogva kitalációnak tarthatnánk, de nemcsak a benne tükröződő életérzést, hanem magukat a konkrét helyzeteket is a való élet, maga a valóság produkálta. Dokumentum és szimbolikus gondolkodásmód, transzcendenciát megjeleníteni akaró művészet egyszerre jelentkezett benne. Valószínűleg emiatt is tartjuk az első, sajátosan filmes műfajnak.