Kanál mégpedig nincs – Luc Besson: Lucy

Úgy ollózni össze a kortársak újrahasznosított ötleteit, hogy abból valami egészen meglepő, egyszerre tartalmas és csacska, húzós, de felszínes, jókora nagy áltudományos kacsintás és szemtelen félfilozofikus vigyor kerekedjen, miközben a rá jellemző toposzt új elemmel egészíti ki, nos arra csakis egy élő klasszikus képes. Luc Besson a gyengébbik nemhez szóló, évekkel ezelőtt megszakadt ódája egy újabb strófával, a tökös hölgykoszorú csoportképe egy friss alakkal lett ezennel gazdagabb.

Gengszterballada az elesettekért – Terence Winter: Boardwalk Empire – Gengszterkorzó

Megfelelni a Maffiózók (The Sopranos), a filmklasszikusok és a hype által gerjesztett elvárásoknak: életveszélyes feladat. A Gengszterkorzó azonban, mint egy rafinált, számító gengszter, saját előnyére fordítja a helyzetet: falhoz állítja és kihasználja példaképeit, majd lazán elslisszan az elvárások alól. Ha kell, odavág, ha kell, drámázik, ambivalens karaktereivel pedig bizonyára még jó pár évadra odaszögezi rajongóit a tévé elé.

Túrtad már a lábad Poughkeepsie-ben? – William Friedkin: The French Connection / Francia kapcsolat, 1971

Új-Hollywood a filmtörténet egyik legérdekesebb paradoxonját szolgáltatja: az amerikai és az európai filmkultúra fúziója olyan – valószínűleg ismételhetetlen – pillanatot hozott létre, amikor két értékrend találkozása nem kioltotta, hanem megtermékenyítette egymást, a narratív történetmesélés módszereit és a világgal szembenálló Egyén traumatikus karakterportréját.