A tábor, akit Filmtettnek hívnak 2. – Filmtett-Duna Műhely tábori napló – 2008. július 17.

Beindult mind a kilenc filmalkotó műhely munkája. Az egyes műhelyek még csak magukban dolgoznak, de a rendezőjelöltek már szemrevételezték a csoportokat és tervezgetik stábjaikat. Az animációsok elkészítették első mozgó képsoraikat és rövid hangfelvételeiket. A tegnapi napot kétórás velencei-tavi hajókázás koronázta.

A tábor, akit Filmtettnek hívnak 1. – Filmtett-Duna Műhely tábori napló – 2008. július 16.

Tegnap megkezdődött a 7. Filmtett-Duna Műhely alkotótábor. Idén először a magyarországi Velencére költözött a mintegy 80 fős csapat, amelynek tagjai máris belevágtak az első kisjáték-, valamint animációs filmek előkészítésébe. A tábor idén 9 műhellyel működik. A következő 10 napban várhatóan közel 20 film fog elkészülni.

Első filmesek, első operatőrök, első hangmérnökök, első… – Filmtett–Duna Műhely alkotótábor másodszor

A második Filmtett–Duna Műhely alkotótábort 2003. július 17–26. között rendezték meg a Kovászna megyei Árkoson. Filmalkotói, operatőri, hangmérnöki, vágói, animációs, filmszínészi, filmológusi csoportba lehetett jelentkezni. Mint a helyszínen kiderült, ezek csak nevükben voltak külön működő, egymástól hermetikusan elzárt műhelyek, hiszen az árkosi tábor úgy dolgozott nyolc napon át szoros együttműködésben, mint egy egészen kis méretű filmgyár.