Lelkes kezdeményezők, profi stáb – A Márton Áron-film forgatásán jártunk

Szokatlan látványt nyújtott pénteken és szombaton a kolozsvári Szent Mihály-templom: füst gomolygott a gótikus térben, darura rögzített kamera mozgott a boltívek között és fahrtsínek futottak a padsorok mellett. A Zord idők csillaga munkacímen futó, Márton Áron püspök életéről szóló nagyjátékfilm első két forgatási napja zajlott le, erdélyi színészekkel és rendezővel, nemzetközi stábbal.

Az ember, aki épp hogy ott volt – Bernardo Bertolucci: The Last Emperor / Az utolsó császár, 1987

Be kell valljam, sosem értettem, hogy a filmtörténet miért tartja Bernardo Bertoluccit öntörvényű alkotóként számon, akinek életműve (az Utolsó tangó Párizsban kivételével) sokkal inkább egy korrekt szakemberé, semmint egy lázadóé. Ez persze távolról sem jelenti azt, hogy az olasz direktor ne lenne nagyszerű alkotó. Sőt, Bertolucci minden tekintetében grandiózus Az utolsó császára kiváló példa arra, hogy harminc év alatt mennyit szegényedett az az élmény, amit ma mozi alatt értünk. Illetve azt is nagyon jól megmutatja, hogy az Amerikai Filmakadémia ízlésében ez idő alatt gyakorlatilag semmilyen fejlődés nem ment végbe.

Békétlen lelkek – Festőportrék a nagyvásznon

„A nagy művészek békétlen lelkek” – írta Louis Vincent francia szociológus és antropológus Vincent van Gogh életével kapcsolatban. Alkoholizmus, mentális betegségek, kábítószer, önpusztítás, nemegyszer mások tönkretétele, ugyanakkor a teremtő képzelet és alkotás dichotómiája jellemzik életüket. Megannyi színes, kiszínezett vagy éppen a képzelet szülte, de mindenképp a nagyvászonra kívánkozó történet.

A zseni bukása – Huszárik Zoltán: Csontváry (1980)

Huszárik Zoltán második és egyben utolsó nagyjátékfilmje az elátkozott filmtervek közé tartozott, de a sok csapás ellenére is elkészült a rendező halála előtt. A Csontváry persze korántsem életrajzi film, inkább egy monumentális, ám kissé széteső mozgóképes ars poetica, amelybe Huszárik minden vívódását igyekezett belesűríteni a nagy művész és a társadalom ellentmondásos kapcsolatáról. A lesújtó kritika végül visszaigazolta félelmeit a kortársak kíméletlen ítéletével kapcsolatban. 

Egy ember az örökkévalóságnak – Franklin J. Schaffner: Patton / A tábornok, 1970

Szinte minden nemzet történelmében van legalább egy olyan kiemelkedő és megkerülhetetlen alak, akiről nem lehet tét nélkül beszélni. Az Amerikai Egyesült Államok esetében az egyik ilyen személy George S. Patton tábornok, akinél hírhedtebb és ellentmondásosabb alak talán soha nem volt az USA hadtörténetében. Patton a mai napig legenda a tengerentúlon, elsősorban a hadseregben, A tábornok elkészülte és sikere ezért nem pusztán egy nagyszabású produkció, hanem lelkiismereti kérdés is volt.

Ezt láttuk a 15. TIFF-en 1. – Jag är Ingrid / Ingrid Bergman in Her Own Words; La memoria del agua / The Memory of Water; V paprscích slunce / Under the Sun; Ji-geum-eun-mat-go-geu-ddae-neun-teul-li-da / Right Now, Wrong Then

Egy korrekt portréfilm szép anyaggal Ingrid Bergmanról, Matías Bize új, érzékeny és impresszionissztikus filmje a vízről, propaganda a távol-keleti nap alól, naiv rajongó vs. nőfaló művész kétszer. Van, amit érdemes újranézni.