Egy pedofil szürke hétköznapjai – Markus Schleinzer: Michael

A Michael a 10 éves Wolfgang és a 35 éves címszereplő kényszerű együttélésének utolsó 5 hónapját mutatja be – áll a TIFF-es szinopszisban. Csak nehogy valaki azt gondolja, holmi kedves kis vidám családi filmről van szó, megrögzött agglegényről, akinek a nyakába szakadt egy apró vadóc, s nehezen bár, de végül felnő a gyereknevelés feladatához, és szívből megszereti a gyerkőcöt (aki időközben szintén megszelídül). Nem véletlenül került ez a film a Határok nélkül nevű vetítési szekcióba.

Nyomokban Egoyant tartalmaz – Atom Egoyan: Chloe

Öt évvel ezelőtt, amikor Egoyan elkészítette Az igazság fogságában című filmjét, a kritikusok és a „keményvonalas” rajongók megütközve konstatálták, hogy Kanada – Cronenberg mellett – legismertebb és következetesen szerzői filmese a jelek szerint behódolt Hollywoodnak. Akkor persze lehetett egyszeri „botlásként” vagy kitérőként értelmezni a dolgot (Egoyan megmutatta, hogy ilyet is tud), legújabb filmje, a Chloe viszont cáfolni látszik a feltételezést.

Leszbikus létkérdések – Karakterek az L című tévésorozatban

A kanadai-amerikai Showtime Networks a Fiúk a klubból (Queer As Folk, 2000-2005) meleg-sorozat sikerén felbuzdulva 2004-ben látott neki a leszbikus témájú L (The L Word) forgatásának, melynek hat évadából eddig négyet tűzött műsorára Magyarországon a Cool TV. De vajon lesz-e folytatás? És miért éppen egy ismétlő, és nem egy közszolgálati csatorna vállalta fel az L sugárzását?

Lejárt lemez? – Patrice Leconte: Rue des plaisirs / A vágyak utcája

Lehet-e egy szerelmi háromszög tragikus történetét úgy filmre vinni, hogy másfél óra alatt a néző a sztori egyetlen szereplőjével se tudjon azonosulni? A válasz egyszerű: lehet, nézzük meg például A vágyak utcáját. A film a francia rendező, Patrice Leconte legújabb alkotása, amely a „Moulin Rouge”-nak nevezhető témát – a prostituáltak életét – mutatja be, ám ahogyan Baz Luhrmann musicaljének, úgy A vágyak utcájának a cím sejtetése és a témaválasztás ellenére sincs erotikus tartalma. A szerelmi háromszög a prostituáltak társadalmilag lenézett, de itt megérthetőként bemutatott világába helyeződik.

Marcsik és Juliskák – A celluloid királynői

Ha egy nő az első találkozás után nem árulja el vezetéknevét, lehet titokzatos vagy tartózkodó. Ha egy nő keresztnevén mutatkozik be, lehet közvetlen vagy bizalmatlan. A moziműsor vagy a filmlexikon böngészésekor a filmcím az első találkozás néző és mű között, így a későbbi kellemetlen meglepetések elkerülése végett nem árt tisztában lenni a filmművészet címtani etikettjével. Egy filmcím lehet titokzatos, tartózkodó vagy bizalmatlan, de a néző nem.

Némi noir érzékenység

A bűnügyi filmek történeti változataként az 1940-es években hódító (amerikai) film noir hosszú utóéletet tudhat magáénak. Ám az, hogy napjaink művész-thrillerei is gyakran idézik a műfaj konvencióit, nemcsak azt jelzi, hogy a társadalmi nemek ütközése – mint bűnügyi téma – gyümölcsöző, hanem azt is, hogy a noir hölgyek (és urak) megelőzték a nemi emancipációs mozgalmakat.

Film és feminizmus találkozása

Egy pillanatra sem állítanám, hogy a filmek a valóság tükörképei, hanem egy adott valóságba, és ebben az esetben a valóságon egy adott történelmi és társadalmi kontextust értek, ágyazott történetek. Nem egy üres légtérben készülnek, ami azt jelenti, hogy magukon viselnek egyfajta ideológiai köpenyeget.

Nőgyűlölő-gyógyászat? – David Cronenberg: Dead Ringers / Két test egy lélek

Kétségkívül, mind a nőgyűlölet, mind a nőgyógyászat meghatározó eleme annak a filmnek, mely írásom alapja: David Cronenberg 1988-ban rendezett Dead Ringers című filmje, amely magyarul Két test egy lélek címmel jelent meg. A nőgyűlölet, valamint a nőgyógyászat mintegy rendezői koncepcióként is felfogható, hiszen Cronenberg maga is így fogalmazott, amikor a filmről kérdezték: a nőgyógyászat gyönyörű metaforája az ész, értelem, valamint a test szétválasztásának.

Ez a fekete zongora… – A női tekintet lehetőségei és a vágy képei Jane Campion Zongoralecke című filmjében

Jane Campion a hagyományos elbeszélőműfaj keretein belül problematizálja a női reprezentáció kérdését olyan közkedvelt, díjnyertes és, szinte populárisnak mondható, nőfilmekben, mint a Janet Frame újzélandi írónő élete által ihletett Angyal az asztalomnál (An Angel At My Table, 1990), a Henry James-regényből készült Egy hölgy arcképe (The Portrait of a Lady, 1996), vagy a saját forgatókönyvére épülő Zongoralecke (The Piano, 1993), amely különösen alkalmas a női tekintet szubverzív lehetőségeinek ábrázolására.

A nő eltűnése – Avagy a filmtörténet a femme fatale szerint

A legenda szerint Georges Méliès szórakoztató szakiparos, illuzionista, nagy fantáziát látott az új mozgóképrögzítő szerkezetben, ezért be is szerzett magának egyet. 1896-ban egy forgalmasabb párizsi utcán fel is állította új készülékét, befűzte a filmtekercset, és elindította a gépet. Bámulta a tömeget, talán már a következő témáján elmélkedett, amikor észrevette, hogy a tekercs lefutott. Műgonddal kivette a tekercset a dobozból, és egy másikat helyezett be, majd folytatta a felvételt ott, ahol abbahagyta. Vagy legalábbis azt hitte. E gesztusával a mozgókép női testre utaltságát és a végzetes nő trópusát egyaránt életre hívta.