Hosszúra nyúlt búcsú – Jean-Luc Godard: Adieu au langage / Búcsú a nyelvtől

A filmes 3D technológiával és annak létjogosultságával kapcsolatban az egyik legtöbbször feltett kérdés (illetve kritika), hogy az milyen módon emelhető a rongyrázó speciális effektusok szintjéről ténylegesen a filmnyelvbe. Jean-Luc Godard legújabb – de állítólag utolsó – műve pontosan erre tesz kísérletet, és mivel a legtöbb 3D-s mozi nem elsősorban ezt a problémát igyekszik megoldani, talán tényleg itt az ideje, hogy valaki legalább megfogalmazza a kérdéseket.

Neoavantgárd filmköltemény – Terrence Malick: The Tree of Life / Az élet fája

Lassan járj, tovább érsz! – akár így is hangozhatna az idén ötödik moziját jegyző Terrence Malick hitvallása. Meglehet, a fokozatosan kristályosodó életmű sosem fog igazi nyugvópontra jutni, Az élet fája mégis szintézisigényű alkotás, amelyben a direktor következetesen a végletekig ragozza megszokott stílusvonásait, sőt: a műfajfilmes elbeszélőformától ezúttal egészen a modernista tradícióig merészkedik el.

Golgota keresztek nélkül – Robert Bresson-portré 2.

Az érett Bresson szerint ugyanúgy lehet bűnbe esni, ahogy kegyelmet elnyerni: tudva és akarva. Janzenista szemlélete és Pascal filozófiája alapján az embert köztes lénynek tartja, aki félig angyal, félig állat. A 60-as évek második felétől elkezdve azonban csalódottság lesz úrrá rajta: „modelljei” a kegyelem angyali világától eljutnak a „tudva és akarva” nélküli állati sorba.

A modellező – Robert Bresson-portré 1.

Az utókor ítélete néha felemás. Nem különben zseniális, de sztárolt életművekre jobban emlékszik, mint a hasonló hatású, ám nehezebben fogyasztható művészekre. Stanley Kubrick és Robert Bresson két megkerülhetetlen név, mindketten éppen 10 éve léptek le az alkotói színpadról, mégis az idei sajtóban inkább Kubrick-nekrológokat olvashattunk. Ezt ellensúlyozandó, újranéztük a Bresson-életművet.

…valaki elárulná nekem, hogy mégis ki az a Haneke? – Michael Haneke, a celluloid szolid szadistája. 2. rész

„Filmjeimet vitaindítónak szánom az amerikai puskacsőmozi és a néző hatalomfosztása ellen. Felhívás: kitartó kérdések mozija érdekében a hamis (mert gyors) válaszok helyett, tisztán láttató távolságtartás az erőszakos közelség helyett, provokáció és párbeszéd a fogyasztás és konszenzus helyett.” (Michael Haneke)

Plakátmagány – A filmplakát retorikájáról

A Pilinszky János négysorosából idézett címbe ezúttal – önkényesen – beillesztem a magam toldalékát, mégpedig oly módon, hogy azt jelentse: a plakátnak a magánya. A film érzékletes, izgő-mozgó világához képest a plakátok egyedül is vannak, mozdulatlanok is, mégis hatalmas terhet kell laptestükkel cipelniük – a teljes film súlya nehezedik rájuk. Ismertetés, figyelemfelkeltés és jóindulatú reklám lenne a feladatuk, ám oly módon, hogy ebből maguknak majd semmit sem tarthatnak meg. Mielőtt a szánalomtól el is pityerednék, hadd szögezzem le: film és az őrá vonatkozó plakát között több szinten is determinált, s épp ezért gyönyörűségesen komplex (lehetne) a kapcsolat.

Hármasfogat

Az alábbiakban összegzett három alkotás szinte véletlenszerűen került ezekre az oldalakra. Rengeteg más példát is felhozhatnánk a szép és a hasznos természetfilmes összekapcsolására. És nem kell feltétlenül kalóz DVD-változataikra vadásznunk: elég a természetfilmes-ismeretterjesztő tévécsatornák műsorait is figyelnünk, amelyek végeérhetetlen és olykor roppant egyhangú sorozataik között kellemes meglepetésekkel is szolgálnak.