Don Juan, a dán királyfi – Cserhalmi György aránytalan portréja

Cserhalmi örök nyughatatlanként jelent meg a ’70-es évek elején a színpadon és a filmvásznon. Hamlet, Don Juan és Coriolanus szerepében ünnepelte a kritika. A ’80-as években Jancsó, Bódy, Lugossy, András és Tarr „állandó” színésze, majd szinte alkotótársa lett. A rendszerváltás generációjának is meghatározó alakja maradt. Színházcsináló, aki idén, halkan ünnepelte hetvenedik születésnapját.

Egy pimasz megasztár Japánból – Kitano Takesi-portré

Errefelé, Európában többnyire sűrűn bólogatnak a konesszőrök, ha Kitano Takesi nevét hallják. És már mondják is: persze, ő a Tűzvirágok rendezője, kapott is érte egy Arany Oroszlánt 1997-ben. De kapott egy Ezüst Oroszlánt is 2003-ban, A szamuráj című filmjéért. És Cannes-ban is jól áll a szénája, bizony, kétszer is jelölték Arany Pálmára: 1999-ben a Kikudzsiró nyaráért, 2010-ben pedig az Emésztő haragért. Kiváló filmrendező! Kuroszava mester lelke valószínűleg beleköltözött 1998-ban.

Gyújtópontőr – A 90 éve született Zolnay Pál portréja

A gyújtópont az a „hely” a kamerában, ahol a gyűjtőlencse által megtört, homorú tükrön visszaverődő fény egyesül. Zolnay Pál filmjeiben elvontan soha nem ezt a pontot, hanem a visszaverődést, a fény útját figyelte. Számára a film folyamat volt, egy állandóan születő mozgóképvers.

Sir Oscar-díj – Daniel Day-Lewis portréja

A „világ legjobb színésze”, a „férfi Meryl Streep” – ilyen és ehhez hasonló módon szoktak rá hivatkozni. Daniel Day-Lewis színművészi karrierje – állítása szerint – véget ért, ám ha mégis újra bekopogna a film világába, biztosan jó ajtó előtt fog állni. A kérdés leginkább az, hogy lesz-e, aki pótolja ezt a fajta elszántságot, ilyen minőségi teljesítmény-fedezettel?

„Az élet nehéz, de az embernek mindent át kell élnie. Még a saját halálát is” – Csép Sándor-portré

Csép Sándor a romániai magyar televíziózás egyik „atyja” volt, aki Bodor Pál mellett kezdte a tévés szakmát. Mindig is újságíró szeretett volna lenni, bár papfiúként  teológiát is tanult, majd filozófiát végzett. Nagyratörő, művelt, tájékozott volt, elveihez mindig hűen ragaszkodott, felelősségteljes és céltudatos volt. Mindezek  mellett azonban értelmes és érzelmes volt egyaránt. Ezen tulajdonságai a terepen is megmutatkoztak, megtalálta a hangot a tudóssal, színésszel, íróval éppúgy, mint a piaci kofával, vásárlóval, parasztemberrel. Munkásságával egyértelműen beírta nevét az erdélyi és az egyetemes magyar kultúra történetébe.

A vajdasági magyar mozgókép történeti áttekintése

Október 13. a vajdasági magyar mozgókép napja. Az idén 17. alkalommal ünnepelt emléknap előzményeit Siflis Zoltán, Balázs Béla-díjas filmrendező tavaly készült dokumentumfilmjében foglalta össze. A nagy akarásokkal övezett pionírmunkát vállaló alkotók kinematográfiai álmai sajnos derékba törtek, ám alapot teremtettek a vajdasági magyar filmezés későbbi fénykorához, és – hadd bocsássam előre – erre építkezhettek mai filmeseink is, akik magyarországi támogatás nélkül ugyancsak a filmpionírok sorsára jutottak volna a mai Szerbiában.

Szálkamentes karrier – Harrison Ford portréja

Harrison Ford munkássága ékes példája annak, hogy néha fontos lehet megkülönböztetnünk a színész és a filmsztár fogalmát. Szerencsés esetben ez a két fogalomkör persze mutat némi metszetet. De le kell szögeznünk, hogy ha végignézünk az idén hetvenötödik életévét ünneplő Harrison Ford pályafutásán, ez a metszet elég szűkre sikeredett.

A tacskó, a nő, a taxis meg a szajré – András Ferenc: Dögkeselyű (1982)

Az írott és mozgóképes populáris műfajok közül leginkább a krimi alkalmas arra, hogy a bűn felderítésével egyidőben a társadalom züllöttségének mértékére is fény derülhessen, így a kriminek sosincs hatalmi támogatottsága az önkényuralmi rendszerekben. Egy olyan uralkodó ideológiai szituációban, mint ami a 80-as évek keleti blokkját jellemezte, a bűn kortárs képviseletében kötelezően szabotőrök vagy a nyugati dekadenciából érkezettek kellett szemben álljanak a pártállam kifinomult szaglású nyomozóival ahhoz, hogy a cenzúra ne köhögjön. A Dögkeselyű máig tisztázatlan körülmények között majdhogynem csonkítatlanul kijátszotta az áthallásokra szakosodott kultúrkopók éberségét.

A lelkem a vállalatot illeti meg – Az Alien-univerzum

A csillagok közé való vágyakozás valószínűleg egyidős az emberi faj öntudatra ébredésével és ez az archaikus kíváncsiság, amivel talán több tízezer éve bámuljuk az eget, alapvetően befolyásolta gondolkodásmódunkat és kultúránkat. Maga az idea azonban nagyon sokáig elsősorban a mitikus-vallási életben öltött testet, ami pedig azt is jelentette, hogy az ártatlan bámészkodás és sóvárgás mellett egyszerre félni is elkezdtünk az ismeretlen és végtelen feketeségtől.