Félre a valósággal, és elő azzal, amit forgatókönyvírásból tanultunk! – Interjú Tudor Giurgiuval, a Miért én? (De ce eu?) rendezőjével

A Miért én? (De ce eu?), az idei év egyik berlinálés román filmje már a mozikban van, és a színészek – Tudor Giurgiu rendezővel az élen – az ország városait járják, hogy minél több nézőhöz jusson el. Épp csak egy rövid beszélgetésre lehetett elcsípni a turné két állomása között, hogy kivételesen ne arról beszélgessünk, hogy politikailag mennyire aktuális a valós tényeken alapuló politikai thrillere, hanem hogy többet tudjunk meg a forgatókönyvírás kínjáról és a színészek kiválasztásáról.

„Az egész istenséget nem lehetett betenni egy egyórás filmbe” – Janovics Jenő-portréfilm bemutatója Marosvásárhelyen

„1945 októberében ott voltam a Thália színházban, a nézőtéren, amikor bejelentették,hogy meghalt Janovics Jenő. Akkor indult újra a Kolozsvári Állami Magyar Színház, Janovics Biberachot kellett volna játsza aznap. Délben egy óra volt, este nélküle is eljátszották a darabot" – szólalt meg a közönségből valaki a Művészeti Egyetem studiótermében.

Meddig oszthatjuk a képernyőt, avagy járdaszegély versus bíróság – Interjú Gáspárik Attilával, az Országos Audiovizuális Tanács alelnökével

Ki dönti el, hogy milyen besorolással kerül vetítésre egy játékfilm? Miért bukott meg a Big Brother Romániában? És miért aratott a Csak a szerelem? Mennyire befolyásolja a választókat a média? Mikor lehet „elfeketíteni" a képernyőt? Milyen lesz az induló gyerekrádió, valamint a regionális diákadók? Ezekre és ezekhez hasonló izgalmas kérdésekre kapunk választ a Consiliul Naţional al Audiovizualului – CNA (Országos Audiovizuális Tanács) alelnökétől, aki a szervezet hatóköréről, működéséről és jövőképéről mesélt.

Laci, Béla és történetük átszabója – Interjú Schneider Tiborral, a Félő közvetítés című televíziós kabaré szerkesztőjével

Erdélyi magyar és nem kevésbbé kisebbségi közéletünknek mindennapi része a bánat, az önsajnálat, a nosztalgia és a pátosz. De tudunk-e nevetni önmagunkon? Van-e annyi önkritikánk, hogy szembenézzünk egyéni és közösségi kétbalkezességünkkel? Hajlandóak vagyunk-e belenézni a görbe tükörbe, avagy a görbe képernyőbe? A lehetőségünk megvan rá, hiszen Schneider Tibor Félő közvetítés című műsora minden hónap első hétfőjén elénk tartja.

Néhány nap édes és savanyú filmek között – 9. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, Marosvásárhely, 2001. november 7–11.

Hétfő reggel, buszmegálló, Svájc. Hát nem egy Riói karnevál. Aztán mégis az lesz. Az útburkoló munkások kezében ritmusra mozdul a kalapács, aztán beleszól a kuka, a széldzseki cipzárja, a rendőr sípja. Rumbatöknek megteszi a gyermek játéka is. Végül mindenki vonaglik, örvend, táncol. Hétfőn reggel, Svájcban. Nem hiszik? Akkor Önök tutira lemaradtak a 9. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválról.

A koprodukció libikókáján – Gulyás Gyula: Fény hull arcodra, édesem

Film forog Erdélyben. Hazai novellából készült a forgatókönyv, itteni tájak és színészek szerepelnek benne. A rendező magyarországi, az operatőr román. Pénzeli egy bukaresti és egy budapesti producer, akik egyaránt fantáziát látnak ugyanabban a filmtervben. Hamarosan elkészül Gulyás Gyula rendezésében, Király László novellájából a Fény hull arcodra. A forgatáson a készülő film néhány alkotójával beszélgettünk.