„Vízen járni trükk volt, a csoda az élet maga” – Heddy Honigmann: 100 Up / Százontúliak

2021. november 29. – írta Buzogány Klára

Hányan lehetnek körülöttünk, akik a 20. század elején születtek? Hogyan élnek? Mi a közös bennük? Mit tanulhatunk tőlük? Heddy Honigmann dokumentumfilmje nem válaszol minden kérdésre, de néhányra igen tanulságosan és szerethető módon felel.

Ragyogó dicsőségünk és legmélyebb kudarcaink – Fons Rademakers: De aanslag / Merénylet, 1986

2018. július 21. – írta Ferenczi Szilárd

A Merénylet 30 évvel a díjazás után aktuálisabb, mint egykoron volt, de ez még nem menti meg attól, hogy az Oscar-díjak történetének egyik leggyengébb darabja legyen.

Apa-eposz és fiú-étosz – Mike van Diem: Karakter, 1997

2017. november 25. – írta Ferenczi Szilárd

Mike van Diem 1997-es rendezése számos díjat bezsebelt a rákövetkező években, és lényegében a jóslatok ellenére kapta az idegen nyelvű filmnek járó Oscart is 1998 elején, amikor a nem-angolszász kategóriában minden kritikus Caroline Link A csenden túl (Jenseits der Stille) című munkájának előlegezte meg az aranyszobrot. Az Amerikai Filmakadémia ízlésének és esztétikai elvárásainak tudatában így utólag egyértelmű a Karakter győzelme, ugyanis ennél hollywoodiasabban művészkedő európai filmet ritkán látni.

A filmrestaurálás dilemmái – Beszélgetés Ulrich Rüdellel, a Haghefilm munkatársával

2011. március 11. – írta Margitházi Beja

A holland Haghefilm a világ egyik legprofesszionálisabb restaurációs központja. A filmek állagának, formátumának javítása, változtatása mellett oktatással is foglalkozó intézmény előadások és sajtótájékoztatók formájában évente képviselteti magát a pordenonéi némafilmfesztiválon. Ulrich Rüdel kutatóval a filmszakmának erről a kevésbé reflektorfényben álló ágazatáról beszélgettünk.

A halálnál már csak az élet kellemetlenebb – Alex van Warmerdam: De laatste dagen van Emma Blank / Emma Blank utolsó napjai

2010. június 4. – írta Csoma Emőke

Alex van Warmerdam holland rendezőt mindenkinek ismernie kéne, mégis ijesztően kevesen hallottak róla. Filmjei tökéletesen ötvözik a legsötétebb humort a precízen kidolgozott karakterekkel, bolondos ötletei pedig még a legmogorvább mozibajárót is megmosolyogtatják. Legutóbbi alkotása, az Emma Blank utolsó napjai is pontosan ilyen: vérbeli szélmalomharc fapapucsok nélkül.

Egy becsületben megőszült holland matróna családregénye – Marleen Gorris: Antonia, 1995

2009. augusztus 28. – írta Buzogány Klára

Antonia asszony azzal a gondolattal ébred egy reggel, hogy aznap meg fog halni: elég volt az életből, márpedig ő csak tudja, mikor elég az elég. Belenéz a tükörbe, fáradt mozdulattal feltűzi a haját, végiggondolja, népes kis családja hogyan fog viselkedni az ő utolsó pillanataiban – aztán nekivág élete utolsó napjának.