A zenemindenség elmélete – Jóhann Jóhannsson-portré

Alig tíz éves nemzetközi filmzenei karrierje során az izlandi születésű Jóhann Jóhansson gyorsan aláhulló, mégis ragyogó üstökösként jelent meg a műfaj egén. Karrierje során kétszer jelölték Oscar-díjra A mindenség elmélete, valamint a Sicario – A bérgyilkos zenéje miatt, a 2010-es évek végén azonban egy sorozatos mélyrepülés, illetve több nagyszabású projekt párhuzamos elvesztése közvetetten a halálához vezetett.

Sir Oscar-díj – Daniel Day-Lewis portréja

A „világ legjobb színésze”, a „férfi Meryl Streep” – ilyen és ehhez hasonló módon szoktak rá hivatkozni. Daniel Day-Lewis színművészi karrierje – állítása szerint – véget ért, ám ha mégis újra bekopogna a film világába, biztosan jó ajtó előtt fog állni. A kérdés leginkább az, hogy lesz-e, aki pótolja ezt a fajta elszántságot, ilyen minőségi teljesítmény-fedezettel?

Kulisszák mögött, kamera előtt V. – Erdélyi filmszínészportrék: Skovrán Tünde

A Filmtett új videósorozatában erdélyi (film)színészekkel beszélgetünk a színészi szakmáról, a kamera és a színpad közti különbségekről, meg egyéb kulisszatitokról. Skovrán Tünde beszélgetés után lazán megformálja agyagból a kérdezőt. De hogyan formál meg szövegből és rendezői instrukciókból egy színpadi vagy filmes karaktert? Erről (és még sokkal többről) mesél a hollywoodi karriert is építő szentgyörgyi színésznő.

Szálkamentes karrier – Harrison Ford portréja

Harrison Ford munkássága ékes példája annak, hogy néha fontos lehet megkülönböztetnünk a színész és a filmsztár fogalmát. Szerencsés esetben ez a két fogalomkör persze mutat némi metszetet. De le kell szögeznünk, hogy ha végignézünk az idén hetvenötödik életévét ünneplő Harrison Ford pályafutásán, ez a metszet elég szűkre sikeredett.

Fellini zeneszerzője voltam – Nino Rota-portré

„A Cinecittà előtt észrevettem egy vicces kis embert aki a rossz helyen várakozott a villamosra. Szétszórtan hederített az egészre. Olyan érzésem volt hogy… vele kell várnom… biztos voltam benne, hogy a villamos megáll a szokásos helyén és futnunk kéne utána, és egyaránt biztos voltam benne, hogy megáll ott is, ahol mi várakoztunk… A legnagyobb meglepetésemre a villamos pont előttünk állt meg.” Federico Fellini így emlékezett első, még véletlen találkozására Nino Rotával. Az idén 105 éve született zeneszerző leginkább Fellini zeneszerzőjeként ismert, de hozzá kötődik A keresztapa legendás – és meglepő botrányt kavaró – zenéje is.

Stockholm-szindróma az űrben – Morten Tyldum: Passengers / Utazók

Élünk, ennél fontosabb dolgunk nincs. Nem mindegy hogyan, nem mindegy mikor, és nyilván az sem mindegy, hol és kivel. Néha a véletlen belerondít, néha rosszul döntünk, aztán meg van, hogy helyettünk döntenek, de élni akkor is szükségszerű. Az Utazók egyik, de nem egyetlen valamirevaló tanulsága ez. A másik pedig, hogy a szerelem, ó, a szerelem. A harmadik... nos… izé… harmadik nincs.

Már nem csúnya szó a romantika – Damien Chazelle: La La Land / Kaliforniai álom

Itt van Damien Chazelle, és itt van a jazzfilm újra, csak most musicalbe csomagolva. Szokni kell, hogy ott járunk, ahol Gene Kelly szteppelt, és ha túl sietős vagy lassú a tempó (jazz helyett most a szerelemé), azt nem J.K. Simmons ordítja a fülünkbe, hanem egy száztagú big band. A Whiplash vad dobszólója után keserédesen fújt ballada a Kaliforniai álom.