Változatlan értékek – Anand Tucker: Szökőhév / Leap Year

A hollywoodi romantikus vígjáték feltűnően megbízható jelenség. Ismétlődő sémákat, és jobbára ugyanazokat az építőelemeket használja fel újra meg újra, minimális változtatásokkal. Ebből legalább két dolog következik: egyfelől semmi komoly trauma nem érheti a nézőt, másfelől a kevés rizikó miatt a történetek általában borzasztó unalmasak. Anand Tucker filmje is pontosan ilyen.

Az emberélet értéke – Steve McQueen: Hunger / Éhség

Steve McQueen filmje a bebörtönzött IRA-tagoknak állít emléket, de ez az emlék mentes a hasonszőrű filmek szomorkásan epikus, mitizáló hangulatától. Az Éhség az idei TIFF egyik legbrutálisabb filmje, egy gyomorforgató tour de force, egy fájdalommaraton, aminek nincs díjeső a végén, csak szenvedés.

…és a végén összeáll a kép! – Maris Martinsons: Loss

1981. november 3-a sokak számára fontos lehet. Van, aki ekkor gügyögte ki élete első szavait, van aki éppen ekkor látta élete első filmjét, van akinek ekkor volt élete első szexuális élménye, és olyan is van, aki pontosan ekkor kapott jogosítványt. Filmünk minden egyes hősének szintén rendkívül fontos: ők ekkor vesztették el minden reményüket – és még csak nem is tudtak róla.

E.T. és a három kívánság, avagy egy ír család viszontagságai Amerikában – Jim Sheridan: In America / Amerikában

Írországról még mindig az a politikummal telített imázs él a köztudatban, aminek megteremtéséhez Hollywood is nagymértékben hozzájárult. Az utóbbi pár évtized filmtermésében már-már műfajjá nőtte ki magát az észak-írországi protestáns-katolikus konfliktust tárgyaló 'trouble-movie'. Ha még hozzáadjuk ehhez az egzotikus (manók lakta) zöld dombokat, az erős akcentust és a Michael Flatley féle népies dallamokat és táncokat, kiteljesedik a szigetországról alkotott képünk.