A (deszkás) fiúk is sírnak – Jonah Hill: Mid90s

A 2000-es évektől eltérően, az utóbbi évek sikeres coming-of-age-filmjei (Sráckor, Lady Bird, Eighth Grade) elsősoban nem fősodorbeli alkotások, hanem inkább művészfilmes berkekből kerülnek ki.  Jonah Hill Mid90’s című rendezői debütje is ez utóbbi vonalat erősíti, címéhez híven valóban a kilencvenes évek analóg fotókon, VHS-kazettákon rögzített színeit teszi vissza a vászonra. Azonban jóval több egy öncélú nosztalgiafilmnél, hiszen van bőven mondanivalója maszkulinitásról, barátságról, és függetlenné válásról a korszak Los Angelesének hip-hopra bólogató gördeszkás szubkultúráján keresztül. A tavaly Torontóban bemutatott film az eddig színészként ismert Jonah Hill személyes hangvételű „így jöttem”-filmje.

Kockázatok és mellékhatások – Cary Fukunaga, Patrick Somerville: Maniac

Cary Fukunaga és Patrick Somerville jó ismerősei lehetnek a sorozat-bindzselőknek, hiszen a True Detective és A hátrahagyottak is elég markáns nyomokat hagyott a maguk műfaján belül. A két író-producer közös produkcióját ezúttal a Netflix vette a szárnyai alá és a tízrészes alkotás szerencsére a céget mostanában jellemző hit or miss politika jobbik oldalán landolt. A Maniac néha egy átlag feletti sci-fi-történet, máskor meg inkább olyan, mint amikor mindenféle hülyeséget összeálmodunk egy kiadós családi ebéd utáni szundi alatt, de mindenképp megéri leülni elé.

Kretén szomszédőrség – Akiva Schaffer: The Watch / Kertvárosi kommandó

Az idei felejthetően síkagyú vígjátékok sora újabb becses címmel bővült. Ezúttal műfajilag jól behatárolható filmről van szó, amely nem elég, hogy egy gusztustalan, olcsó péniszbajnokság, de ugyanakkor olyan súlyos ízlésficamot indexel az agymenést pénzelő producertől, hogy rá kellett keresnem a Wikipédián a teljes nevére.