Schrödinger zombija – Colm McCarthy: The Girl with All the Gifts / Kiéhezettek

Egy valamirevaló zombifilmnek soha nem az az egyedüli célja, hogy sokkoljon minket pár brutális emberevő jelenettel, hanem az is, hogy megfogalmazzon valamiféle társadalomkritikát. Az M. R. Carey azonos című regényéből készült Kiéhezettek is véleményt nyilvánít az emberi önzőségről, ám hiába az érdekes alapötlet, a film idővel érdektelenségbe fullad. 

Egy jobb világ? – Susanne Bier: En chance til / A Second Chance / Második esély

Susanne Bier újra veszteségfilmet forgatott. Ezúttal a bűnügyi és a pszichothriller keverékét, kedvenc forgatókönyvírójával és a Trónok harcás Nikolaj Coster-Waldauval, valamint állandó stábjából Ulrich Thomsennel. Északi noir, párhuzamos családtörténet, kissé hatásvadász fordulatokkal. De, mint Dánia életszínvonala, még így is messze vezeti a mezőnyt.

Gonosz nélkül is lehet – Pete Docter: Inside Out / Agymanók

Mikor a moziba járó, minőségi filmeket kedvelő egyszeri néző feladná a reményt a folytatások, rebootok és prequelek világában arra, hogy valami eredetit, frisset és üdítőt is lásson az álomgyár pénzéhes stúdiófilmjeitől, általában éppen idejében érkezik az aktuális Pixar-alkotás. És ez az Agymanók esetében sincs másképp, az író-rendező (és ezidáig, úgy néz ki, tévedhetetlen) Pete Docter ismét megmenti a nyarat.

Sorsok, bendzsóra hangszerelve – Felix van Groeningen: The Broken Circle Breakdown / Alabama és Monroe

Halálos betegségekről nem könnyű hiteles filmet forgatni, egy rákos kisgyerekről meg aztán végképp nem. Ha valaki ugyanis nem otromba happy enddel tagadja le a tragédiát, akkor hajlamos ragacsosan sötét melodrámai szirupba fojtani a cselekményt. Az Alabama és Monroe bravúrja, hogy mindkét lehetséges túlkapást elkerüli, miközben még a zene, a spiritualitás és a bioetika ősi kérdéseiről is elmélkedik egy sort.

Pedogógia – Thomas Vinterberg: Jagten / A vadászat

Bár a mozizás alapértelmezett pozitív funkciója az lenne, hogy egy színesebb és bájosabb világba lépve, néhány óra erejéig kiszakadjunk szociális életünk és a hétköznapok kaotikus fáradtságából, gyakran mégis épp az ellenkezője történik. Vinterberg legújabb műve számtalan mizantróp gondolatot ébreszt, és mesterien az orrunk alá dörgöli, hogy mennyire nevetségesek, ugyanakkor szánalmasak vagyunk mi, emberek.

Édesanyám pillangói – Andrés Muschietti: Mama

Guillermo del Toro produceri bábáskodása most felemás szörnyszülöttet fialt: a Mamában ugyan feltámad pár messziről bűzlő horrorközhely, ám ez a spanyol rémfilm mégis velős borzongást kínál – szellemes móka, mesei körítéssel, del Toro módra. A Mama, ha nem is tökéletes, de legalább tökös film.

Szigorúan piszkos – Adrian Grünberg: Get The Gringo / How I Spent My Summer Vacation / Börtönregény

Mel Gibson neve ma Hollywoodban felér egy istenkáromlással: az amerikai közönség nem nézi jól szemmel sztárjai magánéleti botlásait, így aztán a stúdiók úgy fordulnak el tőlük egyik napról a másikra, mint a leprástól. A rettenthetetlen Mel Gibson is látott jobb napokat, valaha hatalmas költségvetésből rendezett, manapság viszont hol jóbarátai, hol volt beosztottai csinálnak neki filmet Icon nevű produkciós cégével. A Get the Gringo is ilyen, az az Adrian Grünberg rendezte, aki az Apocalypto és más Gibson-filmek forgatásán még asszisztensként tevékenykedett.

Boldogok a szelídek – Spike Jonze: Where The Wild Things Are / Ahol a vadak várnak

Lassan kijelenthetjük, hogy a különc videoklipes-gördeszkás srác, akit Spike Jonze-nak hívnak, valódi filmrendezővé válik, sőt, a John Malkovich menet és az Adaptáció után bizonyította, hogy Charlie Kaufman nélkül is megáll a lábán. Legújabb nagyjátékfilmje egyszerre elszálltan különc és okosan visszafogott: Maurice Sendak azonos című gyerekkönyvéből készült adaptációjával Jonze a tavalyi év egyik legfurább, legszerethetőbb alkotását készítette el.