Kulisszák mögött, kamera előtt III. – Erdélyi filmszínészportrék: Mátray László

A Filmtett új videósorozatában erdélyi (film)színészekkel beszélgetünk a színészi szakmáról, a kamera és a színpad közti különbségekről, meg egyéb kulisszatitokról. A harmadik epizódban a szentgyörgyi Tamási Áron és a budapest Nemzeti között ingázó Mátray László elevenít fel pár casting- és forgatási emléket két nyergelés között.

Folyamatos mozgásban – Interjú Mátray László színésszel

Mátray László. Negyvenéves. 1999-től a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze, 2013-tól rendszeres vendégszereplő a budapesti Nemzeti Színházban. 2016-ban Jászai Mari-díjat kapott, Kolozsváron legutóbb a Betonzajban láthattuk, most pedig a magyarországi mozikban éppen futó, Kojot című, „nagyon dühös” filmben alakít fontos szerepet.

Farkastörvény – Kostyál Márk: Kojot

Parázs konfliktusok, ellentétes érdekek, hirtelen, elemi erővel felszínre törő indulatok és a vidéken uralkodó ököljog képezik Kostyál Márk első nagyjátékfilmjének, a Kojotnak a gerincét.

Tragédia Vérespatakon – Joel Schumacher: Blood Creek / Town Creek

A Filmtett teljes mértékben kiáll az erdélyi színészek mellett, akkor is, ha azok – tőlük függetlenül – szar filmekben játszanak. Éppen ezért, kritika következik az amúgy kritikán aluli Town Creek című filmről, melynek rendezője, Joel Schumacher számára a Falling Down filmcím, úgy tűnik, önbeteljesítő jóslat volt.