Idén negyvenéves minden idők egyik legjobb börtönös mozija. A Billy Hayes egy évvel korábbi, azonos című nonfikciós könyvéből adaptált film kisköltségvetésű siker volt: a Columbia forgalmazta ugyan, de egy kis, azóta megszűnt és mindössze pár filmmel rendelkező stúdiócska készítette – kétmillióból, aminek tizenhétszeresét hozta vissza.
Mióta az izlandi Baltasar Kormákur átnyergelt a hollywoodi produkciókra, rajongói egyre azért drukkolnak, hogy végre az új körülmények között is bizonyítsa tehetségét. Az áttörést sajnos a Sodródás sem hozza el, éppen ellenkezőleg: a rendező pályájának egyik leggyengébb darabjával van dolgunk.
A Breivik-féle terrortámadást bemutató alkotás hiába vérzik több sebből, a norvég nemzet traumáját feldolgozó téma mintha meggátolna abban, hogy részleteit kifogásoljuk.
Ridley Scott igaz történeten alapuló filmjére nem az önértéke, hanem a Kevin Spacey bukását jelképező mementó-jellege miatt fogunk csak emlékezni évek múlva.
Talán ekkora kontraszt két bemutatott film között sohasem volt és sohasem lesz. Pedig mindkettő megtörtént eseményekből készült.
Az ötletesen kétértelmű címre keresztelt Szövetségesek jobb film, mint amilyennek ígérkezett, pozitív csalódás Hollywoodból, ahonnan több ilyen régisulis mozinak kellene érkeznie.
„Remélem, hogy kirabol még egy bankot, és akkor jöhet a második rész.”- hangzott el Zach Galifianakis szájából a Jimmy Kimmel talk-showjában adott interjún. Ha a Lángelmék forgatókönyve nem igaz történeten alapult volna, mindenki azt mondaná, hogy túl valószerűtlen.
Az Imperium nem ismeretlen történetet mesél el, mégis tud újat mondani a neonácik szennyéről.
Brian Helgeland annyira szereti a londoni Kray testvérek történetét, hogy azt nem is tudja tisztességesen elmesélni.
Philippe Petit 1974 augusztusában egy drótkötélen átsétált a World Trade Center ikertornyai között. Most IMAX-vásznon mutatják meg, mit érezhetett 417 méter magasban.
