A képtől a képzeletig, avagy miért fontos film a Saul fia Georges-Didi Huberman szerint?

Látszólag mindenki elfogadja a Saul fia filmi holokausztreprezentációjának újszerűségét. Azt a tételt tehát, hogy Nemes Jeles László filmje képes volt ábrázolni azt, ami sokak szerint talán eleve „ábrázolhatatlan”. De miben is áll pontosan ez a rendhagyó esztétikai hajtóerő? És mit adhat hozzá Saul története a már létező holokausztnarratívákhoz? E problémafelvetéshez ad kitűnő támpontot Georges-Didi Huberman Túl a feketén című levélesszéje, illetve munkássága.

Cannes percről percre

Cannes-on a (film)világ szeme, mi pedig rendhagyó módon számolunk be idén az eseményekről: tudósítónk írott pillanatképeket küld, naponta többet is, úgyhogy afféle „csiripelésekből” összeálló tudósításunk folyamatosan fog frissülni. Stay tuned!

Nem lehetett ez a film szép – Interjú Erdély Mátyás operatőrrel

Az utóbbi öt-tíz év egyik legerősebb filmje számomra a Saul fia. Mindig azzal szoktam lemérni, hogy mennyire működik egy film, hogy mennyire tudom elfelejteni a technikát, hogy mennyire érzem azt, hogy visz a film magával, anélkül, hogy eszembe jutna, hogy most itt van egy derítés, most átkomponált az operatőr vagy ilyesmi. A Saul fiánál még azt sem vettem észre, hogy nem figyelek a technikára. Erdély Mátyás operatőrrel beszélgettünk az alkotói folyamatról, arról, hogyan lehetett így elrejteni a nyomokat.

A holokausztról másképp – Nemes Jeles László: Saul fia

A cselekmény az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborban zajlik, minden borzalom kézzelfogható közelségben van, mégsem látjuk. A rendező célja nem az volt, hogy megmutassa az embertelen helyzeteket, mivel – helyesen – abból indul ki, hogy egy ember ezt nem tudná ép ésszel elviselni.