Spanyol pszicho – Jaume Balagueró: Mientras duermes / Amíg alszol

Jaume Balagueró már azelőtt tehetséges horrorrendezőnek számított, hogy Paco Plazával közösen megrendezték volna a [Rec] című nagysikerű zombifilmet. A [Rec] franchise-t félretéve hosszú hiátus után új szóló-mozival jelentkezik: az Amíg alszol az utóbbi évek egyik legkülönösebb horrorja.

A botrány, a botrány az egészséges – Michael Winterbottom: The Killer Inside Me

Néha kellemes meglepetést okoz, hogy az egyre ötlettelenebbnek tűnő hollywoodi film-újrahasznosítási hullámban az ember izgalmas alapanyaggal és tehetséges alkotókkal találkozik. Ilyennek tűnt Winterbottom első amerikai filmje is, amelyben ránézésre minden megvan ahhoz, hogy ne vegye körül az általános remake-utálat. A 2010-es The Killer Inside Me viszont szélsőségesen ellentmondásosra sikerült, úgyhogy undorból és rajongásból is jut neki bőven.

Gyomormunka – Darren Lynn Bousman: Saw III / Fűrész III.

A Fűrész című film szinte pillanatok alatt vált trilógiává. Az első rész elég eredeti és izgalmas volt ahhoz, hogy gyorsan elkészítsék a folytatását, amely szintén elég eredeti és izgalmas volt ahhoz, hogy megszülessen a Fűrész III. Az eredményt tekintve a harmadik rész esett legmesszebb a fájától. Mondhatni letért a „jó útról”, azaz szakított egy olyan tendenciával, amely – stílusosan szólva – vérátömlesztést hozott (volna) az amerikai horror világába, és visszakanyarodott a B-kategóriás, fröcskölős-tocsogós filmek hagyományához.

Terror Kelet-Európában – Eli Roth: Hostel / Motel

Amikor Eli Roth négy évvel ezelőtt vacak másfélmillió dollárból elkészítette a Gonosz halottra emlékeztető, minimalista független horrorfilmjét, sokan máris az új Sam Raimit látták meg benne. A párhuzam nyilvánvalóan túlzás, ám kétségtelen, hogy a csekély ráfordítás ellenére a harmincas rendező több izgalmat és feszültséget teremtett, mint némely több tízmilliós hollywoodi próbálkozás. Az ugyancsak bombasztikus anyagi sikernek bizonyuló Motelből az mindenesetre látszik, hogy Roth nem különösebben nagy talentum, ám kellő mennyiségű 4:3-as rémületet látott már életében ahhoz, hogy tudja, mi kell a nézőnek.

A véletlen képei – Joel Schumacher: Phone Booth / A fülke

Szeretném azt írni A fülkéről, hogy zavarba ejtő alkotás, hogy a székhez szögezi az álomgyár tucattermékeihez szokott nézőt, ám valamiért nehezen áll össze ez a mondat. Valami mindig lelöki a jó szándékú kezet a klaviatúráról. Egyrészt, bár az alkotók mindent elkövetnek, hogy egy igazi, minimalista ízekkel fűszerezett kamaradrámát hozzanak össze a főként elnagyoltsággal és szélesvásznú történésekkel dolgozó iparágban, a produkció mégis amolyan keverék a „tisztavérűek” között: nagy ambícióval forgatott minimál-mainstream a maga szépérzékével és logikájával. Bár ez önmagában talán még nem volna baj.

Holdkóros szörnyeteg – Ridley Scott: Hannibal

A Bárányok hallgatnak (1991), Thomas Harris regényének Jonathan Demme rendezte filmváltozata mindmáig őrzi helyét a thrillerek pantheonjában. Semmi esetre sem poros klasszikussal van dolgunk, a filmet újranézve bebizonyosodik, hogy 10 évvel a bemutatója után sem vesztett erejéből.