Óda az anyákhoz – Szilágyi Zsófia: Egy nap

Szilágyi Zsófia érzelmekkel, rohanással és kétségekkel teli drámáját ugyan nem választották a legjobb filmnek a Szarajevói Filmfesztiválon, viszont a főszerepet alakító Szamosi Zsófia teljesítményét díjazta az Asghar Farhadi iráni rendező vezette zsűri.

A népi… – Kósa Ferenc tízezer napja

Távol van a magyar film virágkorának számító ’60-as évek, hiszen egyik legifjabb alkotója, Kósa Ferenc is élete nyolcadik évtizedéhez érkezett. Társszerzőivel, Csoóri Sándorral és Sára Sándorral két évtizeden át forgatott történelmi parabolái ugyan részét képezik a filmművészeti kánonnak, de az életmű szintézise még mindig nem találta meg a Jancsó-Hernádi pároshoz hasonlóan az őt megillető helyet.

Rémálmok rendezője – Wes Craven-portré

Aligha túlzás kijelenteni, hogy a 76 évesen elhunyt Wes Craven személyében a valaha élt legjelentősebb horrordirektort veszítettük el. Az író-rendező legjobb filmjei mind tartalmuk, mind stílusuk terén kiemelkedőek.

Magnum opus – Ulrich Seidl: Paradicsom-trilógia (Liebe, Glaube, Hoffnung)

Egy osztrák család női tagjai külön-külön töltik vakációjukat: Teresa a vakítóan fehér kenyai partokon keresi a feketék egzotikus romantikáját; nővére, Anna Maria végre élete legnagyobb szerelmének, Jézusnak szentelheti minden szabad percét; lánya, Melanie pedig egy túlsúlyos tizenévesektől hemzsegő diétázó-táborban próbál megszabadulni fölösleges kilóitól és lehetőleg ártatlanságától is. Három nő, három történet, három nagyjátékfilm: fikció vagy dokumentált valóság? 

Az erőszak városa – Maïwenn Le Besco: Polisse

A franciák válasza a Precious – A boldogság árára és a Winter’s Bone – A hallgatás törvényére: kisrealista tereptanulmány a családon belüli bűnelkövetésről, a párizsi társadalom mélyrétegeiről, a rendőrség gyermekvédelmi munkacsoportjának magánéletéről és mindennapos harcairól. Az igazmondás délibábját hajszoló Maïwenn filmje – habár húsbavágóan valósághű – sajnos túl sokat markol, és keveset fog.

Szent és profán – Abel Ferrara-portré 1.

Ha van self-made man a kortárs amerikai független filmben, az mindenképpen a tavaly hatvanéves Abel Ferrara. New York pereméről jön, pályáját alantasnak elkönyvelt grindhouse-műfajokkal (pornó, horror, exploitation) kezdi, napjainkra viszont filozofáló-moralizáló kultrendezőként tekintenek rá, kritikusok és cinefilek méltatják. Néhány hollywoodi produkciót is találni filmográfiájában, de így sem kapja meg a megérdemelt figyelmet.

Árvák hercege – Jean-Pierre Dardenne, Luc Dardenne: Le gamin au vélo / Srác a biciklivel

A Dardenne-fivérek nevével fémjelzett mozgóképes termékek minősége legalább olyan könnyen beazonosítható, mint mondjuk egy frissen piacra dobott új lovacskás logóval ellátott sportautóé – csak a költségek különböznek. A belga testvérpáros ugyanis minimális büdzséből és a színtiszta valóságból képes kiszolgálni mind a populáris, mind a művészfilmek rajongóit.

Ponyvaregények és realizmus – Don Siegel-portré 1.

A San Sebastián-i Filmfesztivál idei retrospektívjének alanyát, Don Siegelt sokan Clint Eastwood star vehicle-jeinek bérmunkás rendezőjeként könyvelték el. Öt közös munkájukon túlmenően mégis sokkal több ő, mint a 70-es évek erőszakfilmjeinek gyárosa. Valós idejű történések pergő prezentálásában volt a legerősebb. Hősei mind egy-két nap alatt sodródnak a végkifejlet felé.