Címke: spermabank

Sperma, újratöltve – Ken Scott: Delivery Man / Elpuskázva

2013. december 17. – írta

Arra nem panaszkodhatunk, hogy ne tudna meglepetéseket okozni manapság a moziba járás, én például sosem hittem volna, hogy igazi színházi élményben lesz részem a Ken Scott rendezte Delivery Man nézése közben. Sajnos azonban semmi pozitívum nem volt ebben: olyan volt ezt a filmet nézni (amely a két éve készült Starbuck című, ugyanazon ember által írt és rendezett francia-kanadai alkotás remake-je), mintha egy tökéletesen színpadra állított, remek drámát egy roppan gyenge társulat előadásában láttam volna viszont.

Sperma, család, satöbbi – Ken Scott: Starbuck

2013. július 3. – írta

A fejlődő világ dolgaira kétféle képpen lehet reagálni. Minimum. Az orvostudomány vívmányaira tehát úgyszintén: tragikusan vagy komikusan. Maradandó filmes alkotás általában az előző esetben történik (például a Womb), de mégis az utóbbi (ide tartozik a The Switch / Sejtcserés támadás) tűnik felhasználóbarátnak. A kanadai Ken Scott rendező-komikus második nagyjátékfilmje, a nagysikerű Quebec-i Starbuck kétségkívül a második kategóriába tartozik, de nem lesz felejthető gegkollekció. Szerencsére.

Budapesti szinglimese a kulisszák mögül – Goda Krisztina: Csak szex és más semmi

2006. április 20. – írta

Ha ez a film amerikai gyártmány lenne, az erős közepes kategóriájába tartozna. Jobbára a most oly népszerű szinglitörténetek sorába illeszkedve hozza azok alapkliséit, szükséges mellékszálait, és persze a boldog befejezést. Semmi új, semmi meglepő, hacsak az nem, hogy angol sorstársnőjétől eltérően a magyar hősnő nemcsak intelligens, hanem céljai is mások.

Friss film és sorozat

  • Ennél csak jobb jöhet

    Színes vígjáték, 120 perc, 2023

    Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Godzilla x Kong: Az új birodalom

    Színes akciófilm, sci-fi, 114 perc, 2024

    Rendező: Adam Wingard

  • A Majomember

    Színes akciófilm, thriller, 113 perc, 2024

    Rendező: Dev Patel

  • Az első ómen

    Színes horror, 120 perc, 2024

    Rendező: Arkasha Stevenson

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat

  • Ennél csak jobb jöhet

    Színes vígjáték, 120 perc, 2023

    Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Godzilla x Kong: Az új birodalom

    Színes akciófilm, sci-fi, 114 perc, 2024

    Rendező: Adam Wingard

  • A Majomember

    Színes akciófilm, thriller, 113 perc, 2024

    Rendező: Dev Patel

  • Az első ómen

    Színes horror, 120 perc, 2024

    Rendező: Arkasha Stevenson

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu