Címke: stefanovics angéla

Anya és fia, úton a fény felé – Fliegauf Bence: Liliom ösvény

2016. február 16. – írta

Fliegauf Bence hatodik játékfilmje, a Liliom ösvény világpremierjét február 13-án tartották a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Fórum szekciójában. A rendező neve ismerősen cseng a Berlinale közönsége számára, hiszen korábban két filmjét is beválogatták ugyanebbe a szekcióba – a Rengeteget 2003-ban és a Dealert 2004-ben –, sőt, a központi versenyprogramhoz is sikerült csatlakoznia a Csak a széllel, amit többek közt a zsűri nagydíjával, Ezüst Medvével tüntettek ki 2012-ben.

Keserű poénok, gerilla népnevelés – Beszélgetés Kálmánczhelyi Zoltán és Végh Zsolt filmkészítőkkel

2003. május 15. – írta

Kálmánczhelyi Zoltán, Végh Zsolt és Stefanovics Angéla kedvesen különc pontok a magyarországi filmgyártás néha igen beszűkültnek tűnő egén. A kilencvenes évek elejétől gyártják közösen az egyre kifinomultabb, fergeteges, maróan felszabadult poénokkal operáló rövidfilmjeiket. Most fordulóponthoz érkezett pályájuk, hosszú kilincselés után elkészíthették első játékfilmjüket, a Libiomfit, melyhez az ihletet a magyar kriminalisztika egyik furcsa esetéből merítették: Liebe Attila a nyolcvanas években egy saját színjátszó csoportban igyekezett a híres-hírhedt Sztaniszlavszkíj módszernek teret adni, olyan elvakultan, hogy egy fiatal nőt megfojtott a teljes átélés jegyében. Kálmánczhelyiék filmjében – melyben Angéla most „csak szerepel és ír” – Liebe különös szelleme Libi bácsiként öltött testet, a hős saját önmegvalósításához kiszemelt mű pedig nem más, mint Milne Micimackója. Különös filmjük – melyet ők legszívesebben szocio-dráma-musicalként sorolnának be – előzményeiről, születéséről és reménybeli jövőjéről beszélgettem a fiúkkal.

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat