A lelkem a vállalatot illeti meg – Az Alien-univerzum

A csillagok közé való vágyakozás valószínűleg egyidős az emberi faj öntudatra ébredésével és ez az archaikus kíváncsiság, amivel talán több tízezer éve bámuljuk az eget, alapvetően befolyásolta gondolkodásmódunkat és kultúránkat. Maga az idea azonban nagyon sokáig elsősorban a mitikus-vallási életben öltött testet, ami pedig azt is jelentette, hogy az ártatlan bámészkodás és sóvárgás mellett egyszerre félni is elkezdtünk az ismeretlen és végtelen feketeségtől.

Pénz beszél, kutya ugat – Michael R. Roskam: The Drop / Piszkos pénz

A Piszkos pénz a kéretlen gyászbeszédek hálátlan helyzetéből indul, hiszen Michaël Roskam művére mindenki a néhai James Gandolfini utolsó filmjeként emlékszik majd vissza – annak ellenére, hogy a belga rendező mesteri bűnfilmje nem csupán az öreg maffiózó kitűnő alakítása miatt válik emlékezetessé.

Carrie Light – Kimberly Peirce: Carrie

Bár én már úgy fogok megöregedni, hogy – kivételes eseteket leszámítva – nem barátkozom meg a remake „műfajával” mint olyannal, a 2013-as Carrie-t, jóindulatú megközelítésben, lehetséges a hollywoodi újrahasznosítás divathullámán kívül is értelmezni, Stephen King kultikus regényének újabb adaptációjaként. De csak elméletileg.

Alice Rémmeseországban – Park Chan-wook: Stoker

Park Chan-wook megérkezett Hollywoodba. Azért fontos ezt hangsúlyozni, mert voltak olyan ázsiai kollégái, akik az álomgyárba tartván útközben valahol elvesztették önmagukat (hogy nem kizárólag saját hibájukból, az más kérdés). A koreai film „öregfiújának” tengerentúli debütje azonban – hiányosságai ellenére – magán viseli mindazokat a stílusjegyeket, amelyek miatt korábban is szerették, akik szerették.

Halálugrás előtt – Tony Scott-portré – 2. rész

A rózsaszín baseballsapkás mester művei a 90-es évektől kezdve telítődnek fajsúlyos kérdésekkel. A Top Gun és a Mint a villám történelmi kuriózum marad, mint a 80-as évek tipikus popcornfilmjei, mégis inkább két kvázi-remekmű révén lesz érdemes Tony Scottra emlékezni évtizedek múlva: Az utolsó cserkész és a Deja Vu miatt.

Halálugrás előtt – Tony Scott-portré – 1. rész

Egy állítólag csúcson lévő híresség sokkoló, váratlan öngyilkossága mindig megingatja a sikermítoszt. Főleg, hogy filmjei a bátorság, a rátermettség, a hősiesség amerikai értékrendjét dübörögték hangosan. Mi hiányzott az életéből? Miért érezte elviselhetetlennek? Egyértelmű válasz híján „csak” a rózsaszín baseballsapkás rendező műveiben kutakodhatunk.

Mer bonyolódni – Dyga Zsombor: Utolér

Nem tudom, mennyire merjem általánosítani a filmszemle sajtóvetítésének közönségreakcióit, mindenesetre nagyon pontosan hitelesítették a saját hangulatváltozásaimat a film előrehaladtával kapcsolatban. Hálásan hálátlan, kíméletlenül őszinte közönség gyűlt be a terembe és mint megannyi metronóm, folyamatosan mérték a film ritmusát: nekik tartozom tehát hálával, hogy a film kritikáját helyettem meg is fogalmazták, így nekem nem maradt más dolgom, csak leírni.