Apa csak egy van, ha van – Szabó István: Apa – Egy hit naplója (1966)

Szabó István második nagyjátékfilmjében, az Apa – Egy hit naplójában saját, frissen fellépő generációjának szemléletét közvetíti a történelmi múltról. A filmet személyesség és líraiság szövi át, illetve az Álmodozások kora után ezzel az alkotásával is közelebb tolja a magyar filmet az Európa-szerte kibontakozó filmes újhullámokhoz.

Szászszorszörnyek – Szász János filmjeiről

Akár életének egyes évtizedeit is jelképezhetnék Szász János filmjei, aki hatodik nagyjátékfilmjével rukkolt elő idén. A mozgóképei mellett több itthoni és külföldi színpadi rendezést jegyző életmű íve gyorsan rákanyarodott a karcos, darabjaira tört álomképek univerzumából a szinte „akadémikus” letisztultságú pszichologizálásba, a sors elvont drámaiságának ábrázolásába.

A népi… – Kósa Ferenc tízezer napja

Távol van a magyar film virágkorának számító ’60-as évek, hiszen egyik legifjabb alkotója, Kósa Ferenc is élete nyolcadik évtizedéhez érkezett. Társszerzőivel, Csoóri Sándorral és Sára Sándorral két évtizeden át forgatott történelmi parabolái ugyan részét képezik a filmművészeti kánonnak, de az életmű szintézise még mindig nem találta meg a Jancsó-Hernádi pároshoz hasonlóan az őt megillető helyet.

Transzfilmánia 13. – Hawaii; 1945

Egy román film és egy magyar film. Kettébe tört emberi sorsokról. Az egyik egy korszak kezdetéről, a másik ugyanazon korszak végéről a szomszédos országban. Az egyik színes, a másik fekete-fehér. Az egyik giccses, a másik nagyszerű.

Budapest felett az ég – Gárdos Éva: Budapest Noir

Kondor Vilmos sikerregénye – pontosabban „fekete szériájának” első sikerregénye – valósággal kiáltott a megfilmesítés után. A rejtőzködő író olyasmit tett le a magyar irodalom asztalára, ami egyrészt szinte teljesen hiányzott addig, másrészt írói megformáltságában is kellőképpen erős ahhoz, hogy „beszakítsa az asztalt”. A Gárdos Éva rendezte filmváltozatról ez nem kifejezetten mondható el, de hibái ellenére is korrekt módon felépített, izgalmas, élvezhető munka lett belőle.

Lencse a periférián – Szomjas György-portré

Ha Szomjas György neve kerül említésre a magyar film iránt kicsit is elkötelezett fórumokon, két dolog azon nyomban felidéződik a beszélgetőkben. Az egyik: a műfajteremtő erővel bíró eastern kategória vászonra hívása; a másik: a szociografikus árnyaltságú, ámbátor humorral bíró témák egyéni képi szűrőn átszitázott ábrázolásai.

Keserű Erdély sok cukorral – Csibi László: A kastély árnyékában; Kós Károly; Édes Erdély, itt voltunk

Csibi László dokumentumfilmjei azáltal válnak széleskörben is élvezhetővé, hogy mindvégig elfogulatlan odaadással beszélnek az erdélyi múltról. Az interjúk dominanciája nem csak szerethetőséget kölcsönöz a filmeknek, hanem úgy mossa el a történelmi események és a jelen közötti papírszagú határokat, hogy azok érdeklődését is felkelti, akik nem kimondottan rajonganak a történelmi témájú dokumentumfilmekért.