Keserű Erdély sok cukorral – Csibi László: A kastély árnyékában; Kós Károly; Édes Erdély, itt voltunk

Csibi László dokumentumfilmjei azáltal válnak széleskörben is élvezhetővé, hogy mindvégig elfogulatlan odaadással beszélnek az erdélyi múltról. Az interjúk dominanciája nem csak szerethetőséget kölcsönöz a filmeknek, hanem úgy mossa el a történelmi események és a jelen közötti papírszagú határokat, hogy azok érdeklődését is felkelti, akik nem kimondottan rajonganak a történelmi témájú dokumentumfilmekért.

Bogart, Ingrid és Madonna – Csapón kívül 2.: Michael Curtiz: Casablanca

Épp egy hete lett 74 éves a filmtörténet egyik legismertebb háborús, romantikus filmdrámája, a Casablanca. Miért tiltották ki a stábot a reptérről? Kik énekelték a Marseillaise-t? Kivel veszekedett folyton Bogart a forgatási szünetekben, és miért hordott magas talpú cipőt? És mi köze Madonnának a Casablancához? Íme egy sor érdekesség triviarovatunk második részében.

Főnix a romok közt – Christian Petzold: Phoenix / Phoenix bár

Auschwitz után egy német asszonykának kell újjászületnie, a hamuból, mint egy főnixmadárnak – kicsit szájbarágósnak tűnik a dolog elsőre. De nem lesz az, sem giccses, sem szirupos. Christian Petzold intelligens, izgalmas, noir elemekkel teli drámát rendezett, amely nem is elsősorban a holokausztról szól.

„A filmezés nagyon nagy százalékban technika, tehát nem a lélek gyönyörű kiteregetése” – Interjú Szász Jánossal, A nagy füzet rendezőjével

Kristályglóbusszal díjazott munkájával, A nagy füzettel érkezett Csíkszeredába Szász János filmrendező. A 2. TIFFszereda ideje alatt a workshopos színészekkel lehetett látni a „tapstéren”, vagy épp a filmvetítéseken. Csodálja Csíkszereda polgármesterét, elsősorban az újraépülő moziért folytatott odaadásó munkájáért. Szívesen forgatna filmet Roger Watersről, de Kiss Tibit is izgalmas arcnak találja. A TIFFszeredán megrendezett közönségtalálkozó után beszélgettünk vele.

A kegyetlenség iskolája – Szász János: A nagy füzet

Szász János háborús drámája nemrég elnyerte a Karlovy Vary-i Filmfesztivál Nagydíját, amelyhez hasonló presztízsű fesztiválsikerig nagyon messzire kéne visszapillantanunk a magyar filmtörténetben. A nagy füzet azonban sajnos ettől még nem lesz sem élvezhető, sem megrázó alkotás, csupán egy újabb nehézkes és átélhetetlen fejezet az elidegenedés végeérhetetlen magyar képeskönyvéből.

A király latolgatása – Roger Michell: Hyde Park on Hudson / A király látogatása

Az utóbbi években a történelmi-életrajzi vonatkozású filmek gyakran bizonyulnak Oscar-esélyesnek. Milk, Frost/Nixon, The Hurt Locker, The King's Speech, Moneyball, My Week with Marilyn – az elmúlt négy évben több jelölést és/vagy díjat is begyűjtöttek, az idei Lincoln pedig 12 kategóriában indul a szobrocskáért. Előzeteséből ítélve A király látogatása is hasonló kaliberű produkciónak ígérkezett, ám a másfél órából kiderült, hogy Roger Michell új filmje labdába sem rúghat a hasonló lélegzetvételű alkotásokkal szemben.

Plágiumügyek – Brian Klugman - Lee Sternthal: The Words / Lopott szavak

Bradley Cooper előző életében nagy valószínűséggel valamiféle írópalánta volt, a küszködő művész szerepét ugyanis ismét rá osztották. A tavalyi, többnyire pozitív fogadtatásban részesülő Limitless után Cooper alkotói válságban stagnáló, fiatal amerikai szerzőként jelenik meg Brian Klugman és Lee Sternthal debütfilmjében, A lopott szavakban. A bonyolultnak tűnő, de inkább csak zavaros, többszörösen is keretes történet nem menekül a hollywoodi cukormáztól, csöpögős és kiszámítható, de könnyű délutáni filmként teljesen megállja helyét.

Endlösung álomgyári szemmel – Steven Spielberg: Schindler's List / Schindler listája, 1993

A zsidók második világháborús genocídiuma hosszú évtizedekig nem volt része az amerikai filmes közbeszédnek, még a nagyívű háborús eposzok (A halál ötven órája, A híd túl messze van) is alig-alig érintették. Marvin J. Chomsky négyrészes tévéfilmje, a Holocaust (1978) megváltoztatta ezt a gondolkodást, az igazi áttörést mégis Steven Spielberg hozta meg, akit akkoriban szinte senki nem tartott alkalmasnak, hogy filmre vigyen egy ilyen komoly történetet.

A Radu Gabrea-„eset”

Radu Gabrea a román filmgyártás „sajátos esete”: ő az egyetlen olyan román rendező, aki egészestés filmet, fikciós és dokumentumfilmet is csinált nyugaton, miután 1975-ben száműzte magát Németországba (ez nem sikerült sem Lucian Pintilienek – egyetlen, A 6-os számú kórterem című középhosszú filmje kivételével, amelyet a jugoszláv tévé megrendelésére 1979-ben forgatott –, sem Mircea Săucannak, sem Mircea Veroiunak).