Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett /

Fesztiválok

Cinefest

Miskolc, Magyarország

sürgős

A miskolci Jameson CineFest olyan nemzetközi fesztivál, ahol első- és másodfilmes alkotók filmjeit vetítik. A filmek mindegyike magyarországi premier. A fesztivál az európai mozi és az amerikai függetlenfilm élvonalából válogat. CineClassics programjuk, kontrasztban a fiatal filmes vonallal, jelentős magyar és magyar származású művészek filmjeit, életművét mutatja be. A fesztivál jellegéből adódóan...

// nagyjátékfilm, kísérleti, animáció, dokumentumfilm, kisjátékfilm

Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál

Budapest, Magyarország

aktuális

A Verzió filmfesztivál nemzetközi dokumentumfilmes programja mellett a diákfilmeknek szentel figyelmet. A rendezvénysorozathoz különféle témájú műhelyek, fotókiállítások csatlakoznak. A szervezők hitvallása: "A Verzió Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál legfőbb célja, hogy olyan dokumentumfilmeket hozzon el az érdeklődőknek, melyek a társadalmi elkötelezettség égisze alatt olyan eszméket képviselnek,...

// nem versenyfesztivál

Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál

Marosvásárhely (Kultúrpalota), Románia

aktuális

Versenyprogramba nevezni lehet a 2010. január 1-je után készült, 30 percnél rövidebb kisjáték-, kísérleti, dokumentum- vagy animációs filmmel. A szervezők nem fogadnak el olyan filmet, amelyet az előző évek során már beneveztek a fesztiválra. A nemzetközi zsűri egy, a nevezési kategóriáktól független fődíjat ad. A többi díj évről évre változik.

// kísérleti, animáció, dokumentumfilm, kisjátékfilm

Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál

Szolnok, Tisza mozi, Magyarország

A fesztiválra olyan 2010. január 1 után készült művek nevezését várnak, amelyek képzőművészeti alkotások filmes eszközökkel történő bemutatására, (újra)értelmezésére vállalkoznak, illetve egy vagy több képzőművész (művészeti csoport) életéről, annak egyes szakaszairól készültek. Itt a helye azoknak a filmeknek is, amelyek a képzőművészet egyes irányzatait, korszakait, társadalmi összefüggéseit...

// nagyjátékfilm, kísérleti, animáció, dokumentumfilm, kisjátékfilm, táncfilm

The Village Doc Festival

Milánó, Oroszország

A fesztivál nemzetközi, bármiféle professzionális vagy életkorra vonatkozó megkötés nélkül. A nevezés díjtalan. A versenyre 120 percnél rövidebb dokumentumfilmmel lehet nevezni. Minden formátum és technológiai megoldás megengedett, amíg az írói hozzájárulás és hangsúlyos elbeszélő hajlam megmutatkozik. A 2012-es, harmadik The Village Doc Festival nyitott a következő témájú filmekre: fenntarthatóság...

// dokumentumfilm

ASTRA Film Fest

Nagyszeben, Románia

Dokumentumfilmek és a vizuális antropológia szakterületéről származó filmeket mutatnak be. Az Astra 2012-ben öt kategóriában hirdetett versenyt: a hivatalos versenyprogramon kívül egy-egy nemzetközi filmes, román (ko)produkciós, környezetvédelmi témájú (ECOcinematogrAFF) és diákfilmes mezőnyben is megmérethetik munkájukat az alkotók. Versenyen kívül nemzetközi filmes panoráma, az idei és a tavalyi...

// dokumentumfilm, diákfilm

Krakkói Filmfesztivál (KFF)

Krakkó, Lengyelország

A nevezhető filmek maximális hossza 30 perc.

// kísérleti, animáció, dokumentumfilm, kisjátékfilm

NexT

Bukarest (Euforia mozi), Románia

A rövidfilmfesztivált működtető egyesületet 2006-ban hozták létre a fiatalon balesetben meghalt Cristian Nemescu rendező és hangmérnöke, Andrei Toncu emlékére. Az egyesület célja a fiatal filmesek nevelése és lelkesítése, informálásuk, valamint jogaik védelme. A nevezett filmekhez angol feliratot is kérnek a versenyzőktől. A nevezési laphoz csatolni kell többek között a rendező és az hangmérnök...

// kísérleti, animáció, kisjátékfilm, diákfilm

Castellinaria Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja

Bellinzona, Svájc

A Castellinaria célja megismertetni a fiatalságot a filmművészettel. 1988 óta évente szervezik meg Tessin kanton fővárosában, Bellizonában. A nagyjátékfilmes versenyprogramba 60 percnél hosszabb, 35 mm-es nyersanyagra forgatott filmeket lehet nevezni.

// animáció, kisjátékfilm, diákfilm, gyermekfilm

Kairói Nemzetközi Filmfesztivál

Kairó, Egyiptom

A nemzetközi filmfesztivál versenyprogramján kívül számos információs vetítési blokkban próbálja átfogni a világ filmgyártásának újdonságait. 2007-ben például kiemelte az új marokkói, román és török filmgyártást. Versenyen kívüli vetítései között egy-egy díszvendég ország filmjeit is megtaláljuk, és a programban a filmművészet nagyjai előtt tisztelgő vetítések is helyet kapnak.

// nagyjátékfilm

123 ... 23 Következő

Hirdetés Hirdetés Hirdetés Hirdetés

Toplista

Emlékezetes napszemüvegek

Majdnem mindenki (The Matrix / Mátrix, r. Andy Wachowski, Lana Wachowski, 1999) Ha napszemüveg, akkor Mátrix! Ha az egy filmre jutó...

Majdnem mindenki (The Matrix / Mátrix, r. Andy Wachowski, Lana Wachowski, 1999)

Ha napszemüveg, akkor Mátrix!...  

Lolita (Lolita, r. Stanley Kubrick, 1962) Kubrick Lolitája nem a divatházak logóival ellátott gardróbok miatt emlékezetes, a szív alakú...

Lolita (Lolita, r. Stanley Kubrick, 1962)

Kubrick Lolitája nem a divatházak logóival ellátott gardróbok ...  

Holly Golightly (Breakfast at Tiffany's / Álom luxuskivitelben, r. Blake Edwards, 1961) Audrey Hepburn határtalan eleganciáját senkinek nem...

Holly Golightly (Breakfast at Tiffany's / Álom luxuskivitelben, r. Blake Edwards, 1961)

Audrey Hepburn határtalan...  

A terminátor (The Terminator / Terminátor – A halálosztó, r. James Cameron, 1984) Arnold Schwarzenegger lehetett az első Gargoyle-ikon...

A terminátor (The Terminator / Terminátor – A halálosztó, r. James Cameron, 1984)

Arnold Schwarzenegger...  

Guido Anselmi (8½ / Nyolc és fél, r. Federico Fellini, 1963) Marcello Mastroianni mai napig az olaszok egyik legnagyobb divatikonja, hiszen az...

Guido Anselmi ( / Nyolc és fél, r. Federico Fellini, 1963)

Marcello Mastroianni mai napig az olaszok egyik...  

Marion 'Cobra' Cobretti (Cobra / Kobra, r. George P. Cosmatos, 1986) A 80-as évek kultuszfilmjében Sylvester Stallone egy, manapság is nagyon...

Marion 'Cobra' Cobretti (Cobra / Kobra, r. George P. Cosmatos, 1986)

A 80-as évek kultuszfilmjében Sylvester...  

Raoul Duke (Fear and Loathing in Las Vegas / Félelem és reszketés Las Vegasban, r. Terry Gilliam, 1998) Több kollegájához hasonlóan Johnny...

Patrick Bateman (American Psycho / Amerikai pszichó, r. Mary Harron, 2000) A Ray-Ban „vándorszemüvege' (Wayfarer) évtizedeken keresztül...

Patrick Bateman (American Psycho / Amerikai pszichó, r. Mary Harron, 2000)

A Ray-Ban „vándorszemüvege" (Wayfarer)...  

Dr. Strangelove (Dr. Strangelove or: How I Learned to Stop Worrying and Love the Bomb / Dr. Strangelove, avagy hogyan szoktam le az aggódásról...

A láthatatlan ember (The Invisible Man / A láthatatlan ember, r. James Whale, 1933) A H.G. Wells regénye alapján készült klasszikus horror...

A láthatatlan ember (The Invisible Man / A láthatatlan ember, r. James Whale, 1933)

A H.G. Wells regénye alapján...  

Hozzászólok

Összes toplista

Nyomtatott Filmtett-lapszámok

Filmtett 44.

Filmtett 44.

V. évfolyam, 6. szám, 2004. július-augusztus

Sorstalanság – forgatási riport. Kalóz-CD-k, portálválogatások, hasznos linkek, filmhusztori: film és internet között. Feketék, fehérek, tarkák: fesztiválfilmek Cannes-ban és Kolozsváron. Tíz éves a Cabiria Filmklub. Interjú Maciej Kozłowski operatőrrel. Rap, revü, Rómeó, Trója, 21 gramm.

Megnézem

Összes lapszám

Hírek

Cannes: Nicole Kidman egy erotikus krimi főszerepében

Cannes: Nicole Kidman egy erotikus krimi főszerepében

Kilenc év után egy szexuális és rasszista feszültséggel teli amerikai erotikus krimi, a The Paperboy főszereplőjeként...  

13 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea