Martin Scorsese tudja milyen a New York-i alvilág. Az olasz származású rendező számos világhírű filmjével bizonyította már, hogy nála jobban senki nem ismeri a nagyvárosok peremvidékein sínylődő népcsoportok mindennapjait. A külvárosi miliő „szociológusának” legújabb műve egy újabb nagyívű gengszter-eposz, mely ezúttal a kezdetekről mesél. Filmje a XIX. századi New York zűrzavaros világába enged betekinteni, abba a korba, amikor még nem létezett a maffia, ám a szegénység és a létbizonytalanság megteremtette annak alapjait.
New York jó százötven évvel ezelőtt a bűnbandák városa volt. A történet
szereplőinek otthona az Öt Pont, Amerika egyik legszegényebb környéke,
ahol folyton rivális bandák vívnak háborút az utcák feletti hatalomért.
Amsterdam Vallon, miután kiengedik a javítóintézetből, visszatér az Öt
Ponthoz. Egyetlen célja, hogy bosszút álljon Hentes Billen, aki
édesapját szeme láttára ölte meg tizenöt évvel korábban. A bandavezér
hatalma azóta csak nőtt, és most még nagyobb kegyetlenséggel harcol az
új ír bevándorlók ellen.
Győzelmeit minden évben megünnepli, és Vallon pont erre a napra vár,
hogy méltó bosszút álljon apjáért... Közben azonban beleszeret Hentes
Bill egykori szerelmébe, Jenny Everdeane-be.
Videó (film, előzetes, New York bandái (Gangs of New York) trailer)
Kilenc év után egy szexuális és rasszista feszültséggel teli amerikai erotikus krimi, a The Paperboy főszereplőjeként...
Kilenc év után egy szexuális és rasszista feszültséggel teli amerikai erotikus krimi, a The Paperboy főszereplőjeként tért vissza Nicole Kidman a 65. cannes-i filmfesztiválra, amellyel azonnal esélyessé vált a legjobb női alakítás díjára.
Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...
Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és nem kevés rejtélyt szőtt köré, és nem utolsósorban a benne összegyűlő hősök egyéni felvezető-filmjei is szították a sóvár vágyat a nagyérdeműben, ahogyan azt kell. Szerencsére mindez nem volt hiábavaló, és a magas elvárások ezúttal igazi minőséggel találkoznak: a Bosszúállók értő műgonddal vezényelt akcióbomba, ráadásul a karakterkezelés terén is dicséretesen teljesít – A sötét lovag és az X-Men: Az elsők mellett a legjobb szuperhős-film, ami mozikba került az utóbbi években.
A franciák válasza aPrecious – A boldogság árára és a Winter’s Bone – A hallgatás törvényére: kisrealista tereptanulmány a családon belüli bűnelkövetésről, a párizsi társadalom mélyrétegeiről, a rendőrség gyermekvédelmi munkacsoportjának magánéletéről és mindennapos harcairól. Az igazmondás délibábját hajszoló Maïwenn filmje – habár húsbavágóan valósághű – sajnos túl sokat markol, és keveset fog.
Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...
Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban már nehezen lehet kiemelkedőt alkotni: az egy évtizede élő irányzat lehetőségei már javarészt ki lettek aknázva, és az utóbbi filmeknél már érezni, hogy egy lére megy minden, bevált recept szerint, kockázatok nélkül.
Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...
Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs próbálkozás eredményeképpen „rendes” narratívája van. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne röhögni rajta.
Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...
Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött” tervváltoztatás spontaneitását, hogy mit sem sejtő kedvesét még jobban meglepje a pontosan kigondolt és káprázatosra fabrikált leánykéréssel. Megható mondatok a kivilágított erkélyen; igen! – rebegi az ifjú ara. Csillogó szempárok, felemelő zene, révbe ért életek. Vége. Így, vagy a téma hasonló variációjával mutatja be a szerelem mindent elsöprő győzelmét az átlag romkom. Csakhogy a kihívás valójában ezután kezdődik. Az Ötévesjegyesség a mézeshetek hormondömpingje utáni hétköznapok izgalmáról, az együttmaradás útvesztőiről, és a szerelem fenntartásáról szóló keserédes komédia.
Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...
Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk anti-tündérmeséivel (Beetlejuice, Ollókezű Edward) görbe tükröt tartott közönsége elé. Manapság inkább azzal van elfoglalva, hogy saját egyedi világát egyszerű és közhelyes, buta popcorn-mozivá változtassa át.
Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...
Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció segítségével túl kell járnia az orosz maffia, korrupt New York-i elöljárók és a Triádok eszén is.
Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...
Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek a romantikus párkapcsolatokra mért hatásait.