/ /

Jelszó: A papír kékre vált

(Hîrtia va fi albastră)

Film

Színes , , , 2006.


Jelszó: A papír kékre vált

Hîrtia va fi albastră


, ,

, , , , , , , , ,


http://www.imdb.com/title/tt0819895/

Kapcsolódó cikk a Filmtetten

A román újhullámról – Miért jó a román film?

· írta

Sokan sokfélét írtak már a világban a román újhullám művészi hatásának „titkát”, sikerének „receptjét” fejtegetve. Nekem elsősorban e filmek emberábrázolása, a rendezők kelet-európai viszonyokon érlelt élet- és emberismerete, fanyar fekete humora és az emberi kapcsolatokról sugallt megállapításaik számítanak. A minimalista formanyelv, a hosszú snittek másodlagosak, csak az előbbiekből következnek.

Teljes Jelszó: A papír kékre vált cikk itt

Történet

Bukarest, 1989. szeptember 22–23-a. Neagu hadnagy parancsot kap, hogy a külvárosban járőrözzön. A rádiója szakadozva működik. Csapatát zavarba hozzák az információfoszlányok: terroristák támadták meg az állami tévéadó épületét.

Costi, az egyik katona úgy érzi, minden román feladata harcolni Ceauşescu hívei ellen, akár a felettesek parancsával szembeszállva is. Összeütközésbe is kerül emiatt Neaguval, mégs elszökik a kis csapattól és a televízió épülete közelében egy villáig jut el. Itt tévedésből őt magát nézik terroristának, és egy civilekből és katonákból álló csoport le is tartóztatja.

Videó, előzetes, trailer

Jobb ha tudod: a Filmtett nem videómegosztó, videóletöltő vagy torrent oldal, az oldalon általában a filmek előzetesei nézhetőek meg, nem a teljes film!

Hibás adatok? Nem működő videó? Klikk ide és jelents!

Jelszó: A papír kékre vált (Hîrtia va fi albastră)

Film értékelése

  • A Filmtett szerint
    8/10 (1 értékelés, 1 kritika)
  • A látogatók szerint
    7 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Címkék

radu muntean, jelszó: a papír kékre vált előzetes, port, filmadatlap, film infó, hîrtia va fi albastră trailer, videó, film, kritika, történet, story, magyarul, online, 2006