Dallas Pashamende
Pejó Robert
2005
Dallas Pashamende

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 5 (1)

5 (1)

Szerinted?

0

Dallas Pashamende

Színes, magyar, német, román, 93 perc, 2005
Eredeti cím
Dallas Pashamende

Történet

Radu Dima, a tanítóvá lett cigány tizenkét év után visszatér szülőfalujába, Dallasba. A barakkokból álló település egy apokaliptikus állapotokat tükröző szeméttelep mellett fekvő völgyben terül el. Nincs víz, villany, csatorna. Mindenütt sistergés, gomolygó füst. Az emberek szürke, arctalan alakokként mozognak a szinte lihegő, gigászi szeméthalmon. Papírt, fémet, üveget gyűjtenek. Ismeretlen fogalom itt a tulajdon, senkinek sincs magánélete. Mindenki mindenkiről mindent tud, mindenki beleüti az orrát a másik dolgába. Apja temetése után Radu, amilyen gyorsan csak lehet, szeretne eltűnni innen. Elkerülhetetlen azonban a találkozás a régi, erőszakkal elfelejtett időkben elmerült arcokkal, ismerősökkel. Amikor Radu belekeveredik egy „autólopási” ügybe, be kell látnia, hogy tervezett elutazása eltolódik. Minden erejével megpróbál ragaszkodni ideáihoz, ezek azonban fokról-fokra szertefoszlanak. Szembesülnie kell saját elfojtott személyiségével, valamint a falu lakóinak sorsával.

Ezt írtuk a filmről:

Vadkelet – A 2000-es évek magyar visszatérésfilmjei

A rendszerváltás után megnyíló határok a korszak magyar filmjeiben is új témakört nyitnak meg: a Kádár-korszak politikailag megbélyegzett disszidensei után a gazdasági jólét reményében útra kelő hősökkel lesz tele a határvidék.

Tanulmány, 2024. január 6. – írta

Kulisszák mögött, kamera előtt IV. – Erdélyi filmszínészportrék: Bogdán Zsolt

A Filmtett új videósorozatában erdélyi (film)színészekkel beszélgetünk a színészi szakmáról, a kamera és a színpad közti különbségekről, meg egyéb kulisszatitokról. A negyedik epizódban Bogdán Zsolt állt – kutyástól – a kameránk elé, aki még Ingmar Bergmant is eljátszotta a világot jelentő deszkákon.

Interjú, Videó, 2017. október 7. – írta

Kulisszák mögött, kamera előtt I. – Erdélyi filmszínészportrék: Pálffy Tibor

A Filmtett új videósorozatában erdélyi (film)színészekkel beszélgetünk a színészi szakmáról, a kamera és a színpad közti különbségekről, meg egyéb kulisszatitokról. Az első részben a szentgyörgyiek kedvence, a Hobóként is ismert Pálffy Tibor mesél arról, hogyan került az üveggyárból az űrbe.

Interjú, Videó, 2017. szeptember 17. – írta

Adtam magamnak három évet... – Interjú Kántor László producerrel

Producer, az Új Budapest stúdió vezetője. 1964-ben született Kolozsváron, értelmiségi családban (édesapja Kántor Lajos irodalomtörténész, sokáig a Korunk főszerkesztője). Fotósként kezdte, „papíron” operatőr és rendező is, az ezredforduló óta viszont szinte kizárólag csak producerkedéssel foglalkozik. Működtetett artmozit, szervezett román-magyar filmfesztivált Sepsiszentgyörgyön, az Európai Filmakadémia igazgatótanácsának tagja. Specialitása a koprodukció, legyen az magyar-román, magyar-szerb, vagy éppen magyar-török. Indulásától kezdve egészen új, bemutatás előtt álló filmjeiig kérdeztük.

Interjú, 2014. október 22. – írta

„Ha el tudsz mondani valamit a kaszkadőrmutatvánnyal, az művészet” – Interjú Gulyás Kiss Zoltán kaszkadőrszakértővel

Dolgozott már Antonio Banderasszal, James Belushival, Dennis Hoperrel vagy Jeanne Moreau-val, megcsinált két Guinness-rekordot, lovagolt a 80 huszárban, esett le 30 méteres várfokról – el is nevezték érte „őrült magyarnak”. A Magyar Kaszkadőr Akadémia egyik vezetőjével, Magyarország egyik legelismertebb kaszkadőrszakértőjével, Gulyás Kiss Zoltánnal beszélgettünk a szakma és a kaszkadőrképzés rejtelmeiről.

Interjú, 2013. július 24. – írta

„A csók nem nagy teljesítmény“ – Beszélgetés Gryllus Dorkával

Gryllus Dorkát mindenki ismeri. Legalábbis mindenki hallott róla. És azt is tudja, hogy mikor és kihez ment férjhez. Ésatöbbi. Gryllus Dorka olyasvalaki, akit sztárnak hívnak. Számomra Dorka egy sokoldalú és izgalmas művészegyéniség, akiről még korántsem tudunk mindent. És nem utolsó sorban, egy rendkívül érzékeny és meleg természetű ember. Az Irina Palmmal, mely az idei Berlinálén versenyben szerepelt, Dorka a szélesebb német közönség számára is ismertté vált.

Interjú, 2007. június 15. – írta

Némán sármos, bolondot játszó Bivalyos – Pálffy Tibor filmes szerepeiről

Pálffy Tibor nem tartozik azon színészek közé, akik véglegesen átváltottak a filmre. Párhuzamosan űzi a kétféle színjátszást, mindkettőből táplálkozik, ötleteket merít. Filmes múltja még nem számlál ugyan sok filmet, mindössze négyet, de a maga módján mindenik fontos, mind saját pályafutása, mind a koprodukciós filmgyártás szempontjából.

Tanulmány, 2007. február 15. – írta

A szeméttelep melege – Pejó Róbert: Dallas Pashamende

Nagy hagyománya van a balkáni életmódot és annak diszkrét bájait tematizáló, igen széles értékskálán mozgó filmes alkotásoknak, amelyek sorába – nem csak tematikája, de stiláris jegyei okán is – illeszkedik Pejó Róbert új filmje, a Dallas Pashamende. A romániai szeméttelepek valóságából ihletődő film hazai forgatását a román hatóságok éber figyelemmel kísérték, végül leállítatták a forgatást, ezért a munkát a fóti filmgyár területén újjáépített szeméttelepen kellett befejezniük az alkotóknak. Az országimázs őreinek félelme érthető: nem EU-konform helyről és életviszonyokról van szó, bár az a kép, amit Pejó ír, még az ő májukat is hízlalhatná, mert ebben az eufemisztikus vízióban a hulladéktelep, ha körülményesen, de mégiscsak lakható és értékteremtő helynek bizonyul.

Kritika, 2005. május 15. – írta
Támogass egy kávé árával!
 
Dallas Pashamende

Dallas Pashamende

Színes filmdráma, 93 perc, 2005

Rendező:
Szereplők: , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

5 (1)

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat