Fal
Szabó Simon
2013
Fal

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Fal

Színes, magyar, 10 perc, 2013
Magyar cím
Fal
Eredeti cím
Fal

Történet

Laci 16 éves cigány fiú, alkalmi munkákból éldegél. Egy napon kőművesmunkát kap: egy falon dolgozik több társával együtt. Egy darabig segít a többieknek, majd megkérik, hogy ő fejezze be az építményt. Ekkor pillant be először a fal mögé…

Ezt írtuk a filmről:

„A színészetet meghagyom a színészeknek” – Interjú Szabó Simonnal

Rojáltól Bögöcsig a vicces bunkó archetípusa a magyar filmben, de ő már a Moszkva tér forgatása során rájött, hogy inkább rendezni szeretne. Rendezett is több díjnyertes (rövid)filmet – a társadalmi szegregációval foglalkozó Falat például Európai Filmdíjra jelölték. Jelenleg a második nagyjátékfilmjét, az önéletrajzi ihletésű Savaria ExPRESSZ-t próbálja tető alá hozni. Szabó Simon eddigi pályájáról, a Szomszédok mellékszerepéről, a Moszkva tér legendás forgatásáról, a függetlenfilmesként megélt nehézségekről és örömökről mesélt.

Interjú, 2014. november 25. – írta

„...a torrentezés helyett a moziban való filmnézés” – 13. Filmtettfeszt Magyar Filmnapok, október 3–6.

Véget ért az idei, immár 13. Filmtettfeszt. Ilyenkor a kedves néző filmtúladagolásban szenved, kábultan emlékezik vissza az elmúlt napokra, fejében összemosódik a sok különböző történet, gondolkodást igénylő filmélmény, gyönyörű képek kaleidoszkópja és a tavaly ilyenkor látott filmes ismerősök arca. Róluk már nem tudod biztosan, hol ismerkedtetek meg, de egyből beugrik, hogy összenevettetek egy rövidfilm csattanóján, vagy egyszerre jegyeztétek meg egy túlságosan naturalista jelenet hatásvadász eredetieskedését. Színház az egész világ? Ugyan... A filmfesztivál az!

Beszámoló, 2013. október 7. – írta
Támogass egy kávé árával!
 
Fal

Fal

Színes kisjátékfilm, 10 perc, 2013

Rendező:
Szereplők: , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat