Csoma Sándor

Csoma Sándor rendező 2015 és 2018 között Enyedi Ildikó mesterszakos rendező osztályába járt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Kisfilmjei (Tabula rasa, 2015; Nem történt semmi, 2017) több nemzetközi fesztiválon szerepeltek és részesültek elismerésben. A 2019-ben készült Casting című filmjét közel 30 díjjal jutalmazták világszerte, elnyerte a Filmkritikusok díját, valamint a Magyar Filmakadémia tagsága az év legjobbjának választotta. Munkásságát 2020-ban állami kitüntetéssel, Sára Sándor díjjal ismerték el. A Magasságok és mélységek az első nagyjátékfilmje.

Ezt írtuk róla

Filmjei a Filmtetten

Szonjarebeka

Színes kisjátékfilm, 14 perc, 2023
Szereplő

A felnőttkort érintő Szonja és Rebeka nagymamája falusi házában kénytelen tűrni szüleik rendszeres vitáit. A feszült állapot közepette Rebeka egy régi fényképet talál, és hirtelen eldönti, hogy a Szent Iván napi, falubéli rituálét mindenképpen ki akarja próbálni.

Magasságok és mélységek

Színes életrajzi, filmdráma, 96 perc, 2022
Rendező, Forgatókönyvíró

2013 májusának végén egy ország figyeli aggódva a híreket, amikor a Mount Everest első magyar meghódítója, Erőss Zsolt a társával együtt eltűnik a Himalájában. Bár mindenki más még reménykedik, felesége, Sterczer Hilda élő adásában jelenti be, hogy felesleges az újabb mentőexpedíciók szervezése. A következő hetekben a média szisztematikusan próbálja megtörni a n [...]

Kapcsolódó cikkek:

Casting

Színes rövidfilm, 27 perc, 2019
Rendező

A 18 éves Júlia egy szegény bányavárosban él. Egy nap szerencsét próbál egy modellválogatáson, a casting során azonban kiderül, hogy valójában pornófilmszereplőket keresnek. Júlia először visszautasítja az ajánlatot, de a karizmatikus holland producer vonzalmat ébreszt benne, és végül levetkőzik a kamera előtt. A videó felkerül az internetre. Júlia visszamegy a hotelba, hogy rávegye a producert, törölje [...]

Tabula rasa

Színes kisjátékfilm, 30 perc, 2015
Rendező, Forgatókönyvíró

Erdély, 1990. Emma és Ábel között szerelem szövődik, a szülők múltjában azonban sötét titok lappang.

Elolvasom a kritikát

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat