Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Filmek /

Filmek // Kínai

2046

színes és fekete-fehér francia–hongkongi–kínai–német fantasy, filmdráma, romantikus, sci-fi, 129 perc, 2004. Rendező: Wong Kar-Wai.

A rendező előző filmje, a Szerelemre hangolva két házasember, Mr. Chow és Mrs. Chan keserédes, soha be nem teljesedő szerelmi románcát mesélte el. A történet folytatásában a 2046. számú hotelszobában Mr. Chow könyvet ír egy vonatról, amely a jövőbe, 2046-ba repíti utasait, ahol azok állítólag megtalálják elveszett emlékeiket. Hogy az utazás mennyire sikeres, senki nem tudja, mert még egyetlen ember...

8/10

// filmek

A távolság íze (My Blueberry Nights)

színes hongkongi–kínai–francia filmdráma, romantikus, 90 perc, 2007. Rendező: Wong Kar-Wai.

Jeremy egy New York-i kávéház tulajdonosa, az egyik vendége, Elizabeth tőle tudja meg, hogy a barátja ott járt egy másik lánnyal. Az összetört szívű, megcsalt lány estéről estére betér a kávézóba, remélve, hogy volt barátja eljön az otthagyott lakáskulcsáért. Éjjelente sokat beszélgetnek Jeremyvel, kiderül, hogy a fiú azért nem ment még el a városból, mert azt reméli, hogy volt barátnője...

5/10

// filmek

A tehén (Cow)

színes kínai filmdráma, 105 perc, 2009. Rendező: Hu Guan.

Kína igazi meglepetésfilmje és egyik legnagyobb nemzetközi sikere egy egyszerű parasztember és egy tehén kalandjait meséli el. Egyikük sem átlagos: Niu Er amolyan falu bolondja, a tehén pedig értékes holland tenyészállat, körülöttük pedig dúl a háború, így hol a megrázó dráma, hol a fekete komédia, vagy ezek valószínűtlenül akciódús keveréke határozza meg, hogy mit látunk.

8/10

// filmek

Aratás (Wheat)

színes hongkongi–kínai akciófilm, filmdráma, történelmi, 108 perc, 2009. Rendező: Ping He.

Réges-régen, valahol egy kínai faluban az asszonyok már túl rég óta várják, hogy férjeik és fiaik visszatérjenek a háborúból, és már az aratásnak is ideje van, vagyis elkelne a férfikéz úgy általában. Ekkor vetődik a folyópartra két öntudatlan katona, az egyik olyan vitéz alkat, a másik kevésbé az, lesz is ebből bonyodalom.

6/10

// filmek

Az utolsó császár (The Last Emperor)

színes brit–francia–kínai–olasz történelmi, életrajzi, filmdráma, 163 perc, 1987. Rendező: Bernardo Bertolucci.

7/10

// filmek

Élet és halál városa (City of Life and Death)

fekete-fehér hongkongi–kínai filmdráma, háborús, történelmi, 132 perc, 2009. Rendező: Chuan Lu.

Nanking, a volt kínai főváros elestekor japán katonák civilek és hadifogjok százezreit mészárolták le a lehető legbrutálisabb módon, hat héten át az erőszak orgiáját ülve, miközben csak néhány jószándékú nyugati próbált közbeavatkozni - kevés sikerrel. Egyszerre nagyszabású, hihetetlenül izgalmas és torokszorító, ráadásul igaz történet, meglepően elfogulatlan szemmel!

9/10

// filmek

Ellenséges vágyak (Lust, caution)

színes amerikai–hongkongi–kínai, 148 perc, 2007. Rendező: Ang Lee.

9/10

// filmek

Eros

színes amerikai–brit–francia–hongkongi–kínai–luxemburgi–olasz filmdráma, 104 perc, 2004. Rendező: Michelangelo Antonioni, Steven Soderbergh, Wong Kar-Wai.

Az Eros ritka filmtörténeti pillanat: három közepes hosszúságú filmből álló, az erotika és a szerelem témájával foglakozó antológia, a világ három páratlan rendezője, Wong Kar Wai, Steven Soderbergh és Michelangelo Antonioni rendezésében. Mindegyikük a maga egyéni módján közelíti meg az örök misztériumot: Wong egy gazdag textúrájú és fájóan érzelmes, ugyanakkor sikamlós történetet mond...

8/10

// filmek

Szigorúan piszkos ügyek 2 (Infernal Affairs II)

színes hongkongi–kínai–szingapúri akciófilm, bűnügyi, filmdráma, thriller, 119 perc, 2003. Rendező: Alan Mak, Wai-keung Lau.

Ez a rész a Szigorúan piszkos ügyek (2002) cselekményének előzményeit dolgozza fel, amikor a fiatal Yan beépül a Triádba és Ming a rendőrséghez. Mindkettejüknek meg kell küzdenie a társaikkal, hogy befolyásos pozícióba kerülhessenek így szolgálva meggyőződésüket és főnökeiket. De azt nem adják ingyen...

5/10

// filmek

Szigorúan piszkos ügyek 3 - A Pokol végnapjai (Infernal Affairs 3: End Inferno)

színes hongkongi–kínai akciófilm, bűnügyi, filmdráma, thriller, 118 perc, 2003. Rendező: Alan Mak, Wai-keung Lau.

Yan (Tony Leung) meggyilkolása után Ming (Andy Lau) ellen vizsgálat folyik és ezért lefokozzák. Nem csak karrierje, de magánélete is romokban hever, mert felesége elköltözik és magával viszi kislányukat is. Lelkileg és testileg is összeomlik. Monoton és üres napjai akkor szakadnak véget, amikor felfigyel a rendőrség új sztár nyomozójára, akiben egykori önmagát látja viszont. Ming titokban nyomozni kezd...

5/10

// filmek

12 Következő

Hirdetés Hirdetés Hirdetés Hirdetés

Toplista

Emlékezetes napszemüvegek

Majdnem mindenki (The Matrix / Mátrix, r. Andy Wachowski, Lana Wachowski, 1999) Ha napszemüveg, akkor Mátrix! Ha az egy filmre jutó...

Majdnem mindenki (The Matrix / Mátrix, r. Andy Wachowski, Lana Wachowski, 1999)

Ha napszemüveg, akkor Mátrix!...  

Lolita (Lolita, r. Stanley Kubrick, 1962) Kubrick Lolitája nem a divatházak logóival ellátott gardróbok miatt emlékezetes, a szív alakú...

Lolita (Lolita, r. Stanley Kubrick, 1962)

Kubrick Lolitája nem a divatházak logóival ellátott gardróbok ...  

Holly Golightly (Breakfast at Tiffany's / Álom luxuskivitelben, r. Blake Edwards, 1961) Audrey Hepburn határtalan eleganciáját senkinek nem...

Holly Golightly (Breakfast at Tiffany's / Álom luxuskivitelben, r. Blake Edwards, 1961)

Audrey Hepburn határtalan...  

A terminátor (The Terminator / Terminátor – A halálosztó, r. James Cameron, 1984) Arnold Schwarzenegger lehetett az első Gargoyle-ikon...

A terminátor (The Terminator / Terminátor – A halálosztó, r. James Cameron, 1984)

Arnold Schwarzenegger...  

Guido Anselmi (8½ / Nyolc és fél, r. Federico Fellini, 1963) Marcello Mastroianni mai napig az olaszok egyik legnagyobb divatikonja, hiszen az...

Guido Anselmi ( / Nyolc és fél, r. Federico Fellini, 1963)

Marcello Mastroianni mai napig az olaszok egyik...  

Marion 'Cobra' Cobretti (Cobra / Kobra, r. George P. Cosmatos, 1986) A 80-as évek kultuszfilmjében Sylvester Stallone egy, manapság is nagyon...

Marion 'Cobra' Cobretti (Cobra / Kobra, r. George P. Cosmatos, 1986)

A 80-as évek kultuszfilmjében Sylvester...  

Raoul Duke (Fear and Loathing in Las Vegas / Félelem és reszketés Las Vegasban, r. Terry Gilliam, 1998) Több kollegájához hasonlóan Johnny...

Patrick Bateman (American Psycho / Amerikai pszichó, r. Mary Harron, 2000) A Ray-Ban „vándorszemüvege' (Wayfarer) évtizedeken keresztül...

Patrick Bateman (American Psycho / Amerikai pszichó, r. Mary Harron, 2000)

A Ray-Ban „vándorszemüvege" (Wayfarer)...  

Dr. Strangelove (Dr. Strangelove or: How I Learned to Stop Worrying and Love the Bomb / Dr. Strangelove, avagy hogyan szoktam le az aggódásról...

A láthatatlan ember (The Invisible Man / A láthatatlan ember, r. James Whale, 1933) A H.G. Wells regénye alapján készült klasszikus horror...

A láthatatlan ember (The Invisible Man / A láthatatlan ember, r. James Whale, 1933)

A H.G. Wells regénye alapján...  

Hozzászólok

Összes toplista

Nyomtatott Filmtett-lapszámok

Filmtett 27–28.

Filmtett 27–28.

III. évfolyam, 10. szám, 2002. december–2003. január

Filmes könyvkiadók: Osiris, Magyar Nemzeti Filmarchívum, Korona Kiadó. Filmes folyóiratok Magyarországon, Franciaországban, Észak-Amerikában. Kávéházi beszélgetés Cristian Mungiuval. A modern animáció. Jeles András-portré. Anyádat is; Fény hull arcodra; Áldott légy, börtön; A vörös sárkány; A kaptár; Jégkorszak; Jelek.

Megnézem

Összes lapszám

Hírek

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Kővári Orsolya Árnyékvilág. Tarr Béla-retrospektív című könyvét mutatják be jövő pénteken Budap...  

1 napja

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea