Pokoli házibuli – Gaspar Noé: Climax / Eksztázis

Gaspar Noé a sokkolás egyik nagymestere, akinek rendszerint sikerül provokálnia nézőit – és teszi ezt nemcsak vizuálisan, hanem érzelmileg is. Ha visszagondolunk eddigi filmjeire (az Egy mindenki ellentől kezdve a Visszafordíthatatlanon és a Hirtelen az ürességen át a Szerelem 3D-ig), mindegyikben találunk legalább egy olyan jelenetet, ami hatására megfordult a fejünkben, hogy felálljunk a moziszékből.

Ha rosszabb lenne, jobb lenne – Julius Avery: Overlord

Ritkán történik meg az, hogy a moziban ülve azon gondolkodom, hogy milyen jó lenne, ha ez a film valamivel rosszabbul lenne színészileg kivitelezve, esetleg értékelhetetlenül vágva vagy hangkeverve, mert akkor érteném. Érteném, hogy mit keres ez a történet a vásznon, ha valaki adott volna rá pár tízezer dollárt, de így, hogy J.J. Abrams producerkedésével fémjelezve fut ki a multiplexekbe szerte a világon, nem értem, hogy mi ez, és hogy mi szükség volt rá.

Társadalomkritikus zombik – Csapón kívül 38.: The Night of the Living Dead / Az élőhalottak éjszakája, 1968

Beleképzelni is szédítő, de ötven évvel ezelőtt került mozikba a film, amelynek a mostani – filmekben, tévésorozatokban, játékokban, de irodalomban és videoklipekben is túltengő – zombi-áradatot köszönhetjük. Nem George A. Romero találta fel a zombikat, de ő mutatta először őket agyatlan, emberhúsra éhező tömegnek, és használta annak, aminek használni kell őket: metaforának.

Rémmese valóságköntösben – Luca Guadagnino: Suspiria / Sóhajok

Tavaly a 40. évfordulóra 4K-felújításban porolták le Dario Argento 1977-es kult-klasszikusát, a Sóhajokat (Suspiria). Idén augusztusban pedig a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be a Szólíts a neveden című filmjéért Oscar-díjra jelölt Luca Guadagnino rendezésében a film azonos című, de az eredetinél egy órával hosszabb újragondolását.