Plakátaukció a Cirkóban


A 15 éves a Cirko-Gejzír Fesztiválon bevezetett akciót folytatva (amikor is az Ádám almái című film plakátjára licitálhattak a rajongók) újabb filmposztert bocsát árverésre a fővárosi mozi, melynek munkatársai ezenkívül is készülnek további meglepetéssel – részletezte az EST.hu.

Esküvő után

A Cirko-Gejzír idén júniusban egy egész hónapon át ünnepelte 15. születésnapját. A filmek mellett akkor a mozi egyik különleges ajánlata az volt, hogy elárverezték az Ádám almái című film egyetlen plakátját. A licit egészen mostanáig tartott, lezárultával azonban nem ér véget az akció. A következő aukcióra felkínált poszter szintén egy dán filmé: október 1-től december 30-ig az Esküvő után című alkotás plakátjára lehet licitálni. A kikiáltási ár – akárcsak az Ádám almái esetében – 6 000 forint, ajánlatokat pedig személyesen a mozi pénztárában lehet tenni, név és e-mail cím megadásával.

Ezenkívül folyatódik a Cirko Retro sorozata is, melynek keretében a forgalmazó visszahoz a moziba olyan filmeket, melyek még évekkel korábban nagy sikert arattak, de már lejárt a vetítési joguk. 2004-ben a Törökfürdőt, 2006 őszén Lars von Trier első trilógiáját (A bűn lélektana, Járvány, Európa), 2006 végén a Cigányok idejét, 2007 tavaszán a Tojásokat, 2007 szeptemberében a Caravaggiót frissítette fel ily módon a Cirko. A további programokról és meglepetés-vetítésekről bővebben a Cirko-Gejzír honlapján lehet olvasni.



Kapcsolódó