Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Hírek /

// kárpát-medence

Nyilvánosak az idei Filmszemle filmjei

Nyilvánosságra hozták a február 2. és 8. között megrendezendő 41. Magyar Filmszemle versenyfilmjeit.

A nagyjátékfilmek versenyében olyan filmek találhatók, mint Dyga Zsombor, Groó Diana, Hajdu Szabolcs, Pacskovszky József vagy Pejó Róbert új munkája (Köntörfalak, Vespa, Bibliotheque Pascal, A vágyakozás napjai, Látogatás). Lesznek elsőfilmek (Almási Réka: Team Building, Vágvölgyi B. András: Kolorádó Kid) és olyan művek is, melyek már ismerősek lesznek a mozikból (Poligamy, Csiribiri, Halálkeringő). A dokumentumfilmes Zsigmond Dezső is nagyjátékfilmmel lesz jelen (Bunkerember), Sas Tamás pedig két alkotással is jelentkezik (Presszó 10 év, Szélcsend).

Versenyen kívül, a bemutató szekcióban olyan nevekkel találkozhatunk, mint Elek Judit, Jancsó Miklós, Makk Károly vagy Mészáros Márta (akik a Visszatérés, az Oda az igazság, az Így, ahogy vagytok és az Utolsó jelentés Annáról című filmeket hozzák el), kiemelt információs vetítésként pedig Peter Strickland fesztiválkedvenc alkotását, a Varga Katalin balladáját nézhetjük meg.

A tévéfilmek közt mások mellett Esztergályos Károly Májusi zápor, Mátyássy Áron Átok, Pajer Róbert És a nyolcadik napon, Végh Zsolt és Stefanovics Angéla Messze Európában és Mundruczó Kornél Nibelung-lakópark című munkája szerepel.

A filmek teljes listája itt olvasható.

Kapcsolódó hírek

Hónapokkal eltolhatják a Filmszemlét

Hónapokkal eltolhatják a Filmszemlét

A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) a kulturális tárca segítségét kérte, mert a megnyirbált jövő évi, és a zárolt idei kerete miatt nem tudja megrendezni a 2011-es Filmszemlét, így lehetséges, hogy a februárra esedékes hagyományos filmes ünnepet májusra tolnák, amikor már vélhetően tisztább lesz a helyzet – mondta el az fn.hu-nak a kuratórium egy tagja.

1 éve

Címkék

kárpát-medence, filmszemle, hír, film

Hírek

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Kővári Orsolya Árnyékvilág. Tarr Béla-retrospektív című könyvét mutatják be jövő pénteken Budap...  

1 napja

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea