Inforg-nap 2010


Szakmai bemutatónapot tart az Inforg Stúdió január 30-án a budapesti Toldi moziban. A stúdió berkeiben készült filmekből válogató gazdag programon a részvétel ingyenes. A filmszínház nagy- és kistermében párhuzamosan lehet mozizni.

Számos rövid-, tévé-, dokumentum- és néhány nagyjátékfilmet lehet majd megnézni az Inforg előző évi produkciói közül. Pár alkotást (például Felméri Cecília: Mátyás, Mátyás; Végh Zsolt – Stefanovics Angéla: Messze Európában; Kardos Sándor: A sírásó) a 41. Magyar Filmszemle versenyfilmjei közé is beválogattak – ezeket most exkluzív módon még a Szemle-bemutató előtt láthatja a közönség.

Az említetteken kívül olyan alkotók munkáit lehet még megtekinteni, mint az animációs rendező, Hegedűs 2 László (A 3 testőr, Contrast, Poézis, Mozzzart), Bódis Kriszta és Varga Ágota dokumentumfilmesek (Virrasztás, illetve Fedőszáma: MN1480 és Ezotérben), sőt néhány színész által készített filmet is levetítenek (Kamarás Iván: Vers M, Vasvári Emese: Alíz és a hét farkas, Pelsőczy Réka: Miért, mit hittél?).

A nagyjátékfilmek között a magyar mozikban hivatalosan is bemutatott A világ nagy és a megváltás a sarkon ólálkodik című bolgár filmet, Stefan Komandarev alkotását, a fent már említett, az idei Szemle versenyébe került Kardos Sándor-munkát és a kínai Wang Chao Memory of Love című alkotását lehet megtekinteni.

A részletes program itt olvasható.


Címkék

Kapcsolódó