Nyikita Mihalkov Kristályglóbuszt kap a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon


A mozi világában nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért Kristályglóbusz-díjat kap az idei Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon Nyikita Mihalkov. (MTI)

A 64 éves orosz filmrendező mellett a Cseh Köztársaságban élő szlovák származású, 75 esztendős Juraj Herz filmrendező is a díjazottak között szerepel, aki szintén rendkívüli művészi teljesítményének köszönheti az elismerést – jelentették be a július 2. és 10. között zajló 45. filmmustra szervezői. A filmfesztivál elnöke, Jiri Bartoska azt is elárulta, hogy Jude Law is ellátogat Karlovy Vary-ba. A 37 éves brit színész ugyanis a fesztivál elnökének díját kapja meg.

Az idei fesztivál versenyprogramjában 180 nagyjátékfilm szerepel, amelyek közül 50 alkotásnak ez lesz a világ, illetve nemzetközi premierje. Tizenkét film indul a fesztivál legfőbb, nagyjátékfilmeket felvonultató versenyén és 16 alkotás a dokumentumfilmek kategóriájában.

A zsűritagok között lesz Ron Yerxa amerikai producer, aki egyebek között a Nicole Kidman és Jude Law főszereplésével készült Hideghegy (2003) című mozifilm munkálataiban is részt vett. A világpremierek egyike pedig a Hitler in Hollywood (Hitler Hollywoodban) című dokumentarista jellegű kitalált thriller lesz.

A fesztivál nyitófilmje a Crazy Heart (Őrült szív) című alkotás cseh premierje lesz, amely az elsőfilmes amerikai rendező Scott Cooper munkáját dicséri és amelynek főszerepét, a karrierje végén lévő country énekest, Jeff Bridges alakítja. A színész az Oscar- és a Golden Globe-díjat is elnyerte ezzel az alakításával. A rendezvény záró ünnepségén a Pascal Chaumeil rendezésében és Vanessa Paradis főszereplésével készült Szívrabló (L'Arnacoeur) című romantikus francia komédiát vetítik.


Kapcsolódó