Isabella Rossellini vezeti a jövő évi Berlinale zsűrijét

Baltasar Kormákur harmadik angol nyelvű filmje egy korrekt akció-thriller a szállítóhajós csempészek világáról, Marky Markkal a főszerepben. Nem kell felugrálni a székekről, hölgyeim, de a kedvezményes árú jegyet megéri.  

A frissen elvált Stephanie Plum unokatestvére óvadékügynöki cégénél szerez állást. Első megbízatásának célpontja egy körözött rendőr, akivel korábban viszonya volt.  

Egy fiatalember felpakolja kis családját, hogy Kalifornia déli részére költözve felújítsanak és felvirágoztassanak egy csőd szélén álló állatkertet.  

Miután felesége egy hajóbaleset következtében kómába esik, Matt King lányaival együtt útnak indul, hogy a kirándulás során szorosabbra fűzze az apa-lányai viszonyt és hogy szembenézzen azzal a férfival, akinek viszonya volt feleségével...  

Ezúttal a svéd Tomas Alfredson (Engedj be!) értő kezei szülték újjá a vászon számára John Le Carré 1974-es, világhírű kémregényét, és a rendező stílszerűen skandináv hidegvérrel pumpálta tele a maga átiratát: a Suszter, szabó, baka, kém egy realistára hangolt, szikár, klasszikus nyomozómunkára épülő ügynökdráma, melyben a főszerep nem a mordályoké és a túlfeszített akciószekvenciáké, hanem az emlékezésé és a szellemi műveleteké.  

Egy titkos bevetésekre kiképzett katonanő bosszút esküszik, miután elárulják és sorsára hagyják egy küldetésén.  

Jó, újszerű thrillerre várni egyfajta orosz rulett: nagyon kevés az esély, hogy a fegyver csőre legyen töltve, de ha a lövedék eldurran, akkor végre boldogan távozhatunk a moziból. Asger Leth fegyvere nem volt csőre töltve, pedig a golyó ott rejtőzött benne.  

A térhatású Underworld: Az ébredés létjoga annyiban merül ki, hogy a vámpíros-vérfarkasos franchise producereinek sikerült olyan direktor(oka)t találni ezen negyedik rész abszolválására, aki(k)nek stílusa remekül passzol a széria „Penge a Mátrixban” koncepciójához. A svéd Marlind-Stein páros szállítja a rendelést, de nem élnek életük nagy lehetőségével.  

George Clooney eddig rövidnek mondható rendezői pályája alatt máris megtalálta a számára legkedvesebb témát, és a mérsékelt sikerű Bőrfejek után újból visszakanyarodott a politikához. Ezúttal azonban nem a McCarthy-éra nyomasztó légkörét, vagy a műfajban kimeríthetetlen Watergate-ügyet, hanem a jelen idők politikai csatáit tette terítékre. Ráadásul a nyíltan demokrata Clooney-ban volt annyi kurázsi, hogy a saját táboráról rántson le néhány leplet.