Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Hírek /

// európa

Kocsis Ágnes és Florin Şerban az Európai Filmakadémia díjaiért

A berlini székhelyű Európai Filmakadémia nyilvánosságra hozta az Európa Filmdíjakra nevezett mozgóképek listáját. Magyarországot Kocsis Ágnes Pál Adrienn című második játékfilmje, míg Romániát Florin Şerban Eu când vreau să fluier, fluier (Ha fütyülni akarok, fütyülök) című alkotása képviseli az akadémia díjaiért folyó versenyben.

A Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával, magyar-holland-osztrák-francia koprodukcióban készült Pál Adrienn című film májusban nagy sikert aratott a 63. Cannes-i Filmfesztiválon, ahol elnyerte nagyvilág filmkritikusait tömörítő FIPRESCI díját. Az „Un certain regard” elnevezésű rangos válogatásban bemutatott filmek közül a kritikusok zsűrije Kocsis Ágnes alkotását ítélte a legjobbnak. A Pál Adrienn Magyarországon a jövő héten kezdődő miskolci CineFest versenyprogramjában lesz látható először és hamarosan Litvánia, Svájc, Lengyelország, valamint Belgium legfontosabb nemzetközi filmfesztiváljai is műsorra tűzik.

Az Európai Filmakadémia (EFA) által kiadott Európa Filmdíjakra nevezett 46 játékfilmet a legtöbb EFA-taggal rendelkező 20 európai ország közvetlen szavazással jutatta a nevezettek listájára. A nevezett filmek közül az Ingmar Bergman és Wim Wenders által alapított akadémia közel 2300 tagja választja ki a különböző kategóriák jelöltjeit az elkövetkezendő hetekben. A jelöltek listáját a sevillai filmfesztiválon hozzák nyilvánosságra november elején.

Kocsis Ágnes: Pál Adrienn (Gábor Éva)

Az Európai Filmdíjakat 17 kategóriában adják át 2010. december 4-én Tallinnban, többek között a legjobb európai film, rendező, operatőr, forgatókönyvíró, színésznő és színész, valamint zeneszerző díját.

Az Európai Filmdíjakra nevezett alkotások listája:

  • 3 Sezóny V Pekle / 3 Seasons in Hell, r. Tomáš Mašin, Csehország, 110'
  • Another Year, r. Mike Leigh, Nagy-Britannia, 129'
  • Bal / Honey, r. Semih Kaplanoğlu, Törökország-Németország, 103'
  • Carlos, r. Olivier Assayas, Franciaország-Németország, 318'
  • Celda 211 / Cell 211, r. Daniel Monzón, Spanyolország-Franciaország, 114'
  • Le concert / A koncert, r. Radu Mihăileanu, Franciaország, 122'
  • Des Hommes et des Dieux / Of Gods and Men, r. Xavier Beauvois, 120'
  • Eu când vreau să fluier, fluier / Ha fütyülni akarok, fütyülök, r. Florin Şerban, Románia, 94'
  • Film Socialisme / Film Socialism, r. Jean-Luc Godard, Svájc, 102'
  • Die Fremde / When We Leave, r. Feo Aladag, Németország, 119'
  • The Ghost Writer / A szellemíró, r. Roman Polanski, Franciaország-Németország-Nagy-Britannia, 128'
  • Giulias Verschwinden / Julia's Disappearance, r. Christoph Schaub, Svájc, 87'
  • Honeymoons, r. Goran Paskaljevic, Szerbia-Albánia, 95'
  • Io, Don Giovanni / I, Don Giovanni, r. Carlos Saura, Ausztria-Olaszország-Spanyolország, 120'
  • Kak Ya Provel Etim Letom / Így ért véget a nyaram, r. Alexei Popogrebsky, 124'
  • Kawasakiho Ruze / Kawasaki's Rose, r. Jan Hřebejk, Csehország, 95'
  • Kenjac / Donkey, r. Antonio Nuić, Horvátország, 94'
  • Lebanon, r. Samuel Maoz, Izrael, 94'
  • Lourdes, r. Jessica Hausner, Ausztria-Franciaország-Németország, 99'
  • Mamma Gógó, r. Friðrik Þór Friðriksson, Izland, 88'
  • Mine Vaganti / Loose Cannons, r. Ivan Cotroneo, Ferzan Özpetek, Olaszország, 116'
  • My Queen Caro, r. Dorothée van den Berghe, Belgium-Hollandia, 101'
  • Na Putu / On The Path, r. Jasmila Žbanić, Bosznia-Hercegovina-Ausztria-Németország-Horvátország, 100'
  • La Nostra Vita / Our Life, r. Daniele Luchetti, Olaszország, 88'
  • Nothing Personal, r. Urszula Antoniak, Hollandia-Írország, 85'
  • Nowhere Boy, r. Sam Taylor-Wood, Nagy-Britannia, 98'
  • Ondine, r. Neil Jordan, Írország, 111'
  • Paha Perhe / Bad Family, r. Aleksi Salmenperä, Finnország, 95'
  • Pál Adrienn, r. Kocsis Ágnes, Magyarország, 136'
  • La prima cosa bella / The First Beautiful Thing, r. Paolo Virzi, Olaszország, 116'
  • Püha Tõnu kiusamine / The Temptation of St. Tony, r. Veiko Õunpuu, Észtország, 114'
  • Der Räuber / The Robber, r. Benjamin Heisenberg, Ausztria-Németország, 96'
  • Rewers / The Reverse, r. Borys Lankosz, Lengyelország, 101'
  • Schastye moe / My Joy, r. Sergei Loznitsa, Németország-Ukrajna-Hollandia, 127'
  • Sebbe, r. Babak Najafi, Svédország, 80'
  • El secreto de sus ojos / Titkos szemek mélyén, r. Juan José Campanella, Spanyolország-Argentina, 129'
  • Slovenka / Slovenian Girl, r. Damjan Kozole, Szlovénia, 90'
  • Soul Kitchen, r. Fatih Akin, Németország, 99'
  • Submarino, r. Thomas Vinterberg, Dánia, 110'
  • Tamara Drewe, r. Stephen Frears, Nagy-Britannia, 111'
  • Tessera Mavra Koustoumia / 4 Black Suits, r. Renos Haralambidis, Görögország, 90'
  • Tournee / On Tour, r. Mathieu Amalric, Franciaország, 111'
  • L'uomo che verra / The Man Who Will Come, r. Giorgio Diritti, Olaszország, 117'
  • Upperdog, r. Sara Johnsen, Norvégia, 95'
  • De Vliegenierster van Kazbek / The Aviatrix of Kazbek, r. Ineke Smits, Hollandia-Grúzia, 104'
  • Zad Kadar / Voice Over, r. Svetoslav Ovcharov, Bulgária, 107'

Hírek

Minden eddiginél kevesebb nagyjátékfilmet vetítenek az idei szemlén

Minden eddiginél kevesebb nagyjátékfilmet vetítenek az idei szemlén

Főképp dokumentumfilmes vetítésekkel kezdődött meg tegnap a 43. Magyar Filmszemle. Az idei „fapados”...  

1 napja

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A hatalom árnyékában (The Ides of March)

A hatalom árnyékában (The Ides of March) – amerikai filmdráma, 101 perc, 2011. Rendező: George Clooney. Szereplők: Paul Giamatti, George Clooney, Philip Seymour Hoffman, Ryan Gosling, Evan Rachel Wood, Marisa Tomei, Jeffrey Wright, Max Minghella.

George Clooney eddig rövidnek mondható rendezői pályája alatt máris megtalálta a számára legkedvesebb témát, ...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island)

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island) – amerikai akciófilm, kalandfilm, családi, fantasy, sci-fi, 2012. Rendező: Brad Peyton. Szereplők: Josh Hutcherson, Dwayne Johnson, Michael Caine, Vanessa Hudgens.

Sean Anderson mostohaapjával indul felkutatni nagyapját, akinek egy trópusi szigeten veszett nyoma.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy)

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy) – francia–brit–német thriller, bűnügyi, 127 perc, 2011. Rendező: Tomas Alfredson. Szereplők: Gary Oldman, Colin Firth, Tom Hardy, Mark Strong, Toby Jones, David Dencik, Ciarán Hinds, Kathy Burke, Stephen Graham.

Ezúttal a svéd Tomas Alfredson (Engedj be!) értő kezei szülték újjá a vászon számára John Le Carré 1974-es, ...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A bűn hálójában (Haywire)

A bűn hálójában (Haywire) – amerikai akciófilm, thriller, 93 perc, 2011. Rendező: Steven Soderbergh. Szereplők: Gina Carano, Ewan McGregor, Michael Fassbender, Michael Angarano, Michael Douglas, Antonio Banderas.

Egy titkos bevetésekre kiképzett katonanő bosszút esküszik, miután elárulják és sorsára hagyják egy küldeté...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Borotvaélen (Man on a Ledge)

Borotvaélen (Man on a Ledge) – amerikai bűnügyi, thriller, 102 perc, 2012. Rendező: Asger Leth. Szereplők: Sam Worthington, Elizabeth Banks, Jamie Bell, Edward Burns, Ed Harris, Anthony Mackie.

Jó, újszerű thrillerre várni egyfajta orosz rulett: nagyon kevés az esély, hogy a fegyver csőre legyen töltve, de...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Az igazi kaland (We Bought a Zoo)

Az igazi kaland (We Bought a Zoo) – amerikai vígjáték, filmdráma, családi, 124 perc, 2011. Rendező: Cameron Crowe. Szereplők: Matt Damon, Scarlett Johansson, Thomas Haden Church, Elle Fanning, Colin Ford.

Egy fiatalember felpakolja kis családját, hogy Kalifornia déli részére költözve felújítsanak és felvirágoztassanak...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A szingli fejvadász (One for the Money)

A szingli fejvadász (One for the Money) – amerikai akciófilm, vígjáték, bűnügyi, thriller, 106 perc, 2012. Rendező: Julie Anne Robinson. Szereplők: Katherine Heigl, Jason O'Mara, Daniel Sunjata, John Leguizamo.

A frissen elvált Stephanie Plum unokatestvére óvadékügynöki cégénél szerez állást. Első megbízatásának célpontja...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Utódok (The Descendants)

Utódok (The Descendants) – amerikai vígjáték, filmdráma, 115 perc, 2011. Rendező: Alexander Payne. Szereplők: George Clooney, Shailene Woodley, Amara Miller, Nick Krause.

Miután felesége egy hajóbaleset következtében kómába esik, Matt King lányaival együtt útnak indul, hogy a kirándulás...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Underworld: Az ébredés (Underworld: Awakening)

Underworld: Az ébredés (Underworld: Awakening) – amerikai akciófilm, fantasy, horror, 88 perc, 2012. Rendező: Måns Mårlind, Björn Stein. Szereplők: Kate Beckinsale, Michael Ealy, India Eisley, Charles Dance, Theo James, Stephen Rea.

A térhatású Underworld: Az ébredés létjoga annyiban merül ki, hogy a vámpíros-vérfarkasos franchise producereinek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Csempészek (Contraband)

Csempészek (Contraband) – amerikai–brit–francia akciófilm, bűnügyi, filmdráma, thriller, 110 perc, 2012. Rendező: Baltasar Kormákur. Szereplők: Mark Wahlberg, Giovanni Ribisi, Kate Beckinsale, Ben Foster, Caleb Landry Jones, Ólafur Darri Ólafsson, J.K. Simmons.

Baltasar Kormákur harmadik angol nyelvű filmje egy korrekt akció-thriller a szállítóhajós csempészek világáról,...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Transzfer – román–magyar kisjátékfilm, 6 perc, 2011. Rendező: Nagy Borbála. Szereplők: Kófity Annamária, Jakab-Benke Nándor, Goitein Gergely, Bálint Arthur, Dénes Gergely, Debreczeni Zoltán, Farkas Ádám, Pápai Zsolt.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea