Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Hírek /

// kárpát-medence

Előkerült „a legelső jó magyar film”!

Előkerült Kertész Mihály kolozsvári némafilmje, A tolonc. A később Michael Curtizként Hollywoodban híressé vált rendező 1919-ig több, mint negyven némafilmet rendezett Magyarországon, ám eddig mindössze két filmje maradt fenn: a néhány hónapja Hollandiában megtalált 1917-es Az utolsó hajnal játékfilm, illetve az 1919-es Jön az öcsém című rövid propagandafilm.

A tolonc egyike azon három játékfilmnek, amit Kertész Mihály 1914-ben Kolozsváron, Janovics Jenő stúdiójában rendezett. A megtalált kópiát Amerikában vetítették, az képközi feliratok angol nyelvűek, és a szereplők nevét is angolosították. A kópia virazsírozott – utólag snittenként színes fürdőbe mártották –, a tekercseken körülbelül 5–6 színárnyalat különböztethető meg. A film meglehetősen jó állapotban került elő, csak a szalag zsugorodott, ami azonban ilyen esetekben természetesnek mondható. A Magyar Nemzeti Filmarchívum a  tervek szerint már idén elindítaná a film restaurálását.

Az előkerült film több szempontból is igen értékes darabja lesz a fennmaradt magyar némafilmek csekély számú gyűjteményének. A Kolozsváron készített közel hetven némafilm közül ez a negyedik, amelyből nem csak pár perces részletek maradtak fenn. Ez az egyetlen olyan mozgókép, amely megörökíti Jászai Marit, illetve az egyetlen fennmaradt magyar némafilm, amelyen a később Victor Varconi néven Hollywoodban híressé vált Várkonyi Mihályt láthatjuk játszani. A tolonc a második legrégibb előkerült magyar néma játékfilm az 1912-ben rendezett Keserű szerelem után.

Tóth Ede 1876-os népszínművének megfilmesítésére 1914 nyarán került sor. Kertész több helyszínen forgatott, így Kolozsváron, Torockón, a Tordai-hasadéknál és az Aranyos partján is készültek felvételek. A film bemutatójára Bécsben 1915. februárjában, Kolozsváron, a Színkör-mozgóban 1915. március 20-án került sor. A kolozsvári Újság kritikája szerint A tolonc volt „a legelső jó magyar film”.

Kertész Mihály: A tolonc (A képekért köszönet az Erdélyi Múzeum Egyesületnek)

Kapcsolódó hírek

Lugosi-filmklub: 50 éve hunyt el Kertész Mihály

Lugosi-filmklub: 50 éve hunyt el Kertész Mihály

Újabb filmritkaságot nézhetnek meg a kolozsvári filmrajongók a Lugosi Béla Filmklubban holnap este: a műsoron Kertész Mihály Robin Hood kalandjai című, 102 perces filmje. A helyszín és az időpont változatlan: Insomnia, 19:30.

1 hónapja

Hírek

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Kővári Orsolya Árnyékvilág. Tarr Béla-retrospektív című könyvét mutatják be jövő pénteken Budap...  

1 napja

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea