Disneyland és filmváros Rákospalotán


Titokzatos befektetők Európa második Disneylandjével, díszletvárosok, szállodák, azaz egy Hollywoodhoz hasonló, a közönség által is látogatható filmvárossal bővítenék a rákospalotai Raleigh stúdió környékét. (Népszabadság)

December végére az utolsó simításokkal is végeznek Rákospalotán, ahol késő tavasszal adták át Európa legmodernebb, 18 hektáron létesült és csaknem 40 ezer négyzetméternyi alapterületű, új épületeket magában foglaló filmstúdió-komplexumát – a legnagyobb hollywoodi független stúdió, a Raleigh Studios magyar leányvállalata, a Raleigh Studios Budapest beruházásában. Ismeretes, a 17 milliárd forintos projektet magyar befektetőkkel, az Origo Film Grouppal közösen, valamint az ITD Hungary közreműködésével hozta tető alá.

Rákospalotán további hatalmas fejlesztések valósulhatnak meg akár már 2015-re. Ez egy Hollywoodhoz hasonló, idegenforgalmi és turisztikai céllal is működő, komplex filmváros felépítését jelentené, valamint Európa második Disneylandjének a megvalósítását.

Állítólag „az ismeretlenek” a filmvároshoz már meg is vásároltak egy 25 hektáros területet; a XV. kerület korábban el is fogadta a fejlesztéshez szükséges szabályozási tervét, ám a különleges épületekhez, építményekhez a fővárosi szabályozást is módosítani kell. Ha beigazolódnak az egyelőre gondosan titkolt elképzelések, csakúgy, mint Amerikában, részben nyitott cityként működne a mozibirodalom. Városrészek épülhetnek, megidézve számos metropolis, például Párizs, London vagy New York utcáit, ahol nemcsak forgatnak majd, hanem az éttermekbe, kávéházakba a látogatók is beülhetnek. A filmek díszleteit sem bontanák le, hanem azokat – turistalátványosságként – megőriznék.


Kapcsolódó