Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Hírek /

// kárpát-medence

Kezdődik 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Budapesten

Április 3-tól 13-ig négy budapesti mozi ad otthont a 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválnak. A világ több mint 30 országából érkezett filmek közül választja ki a nemzetközi zsűri a Hullámtörők elnevezésű fődíjra érdemes alkotást.

A Titanic Nemzetközi Filmfesztivál 1993 októberében indult. A tizenöt évvel ezelőtt egyetlen helyszínen, 16 filmmel útjára induló rendezvényből mára Magyarország legnagyobb nemzetközi filmversenye lett, ahol 65 alkotást mutatnak be a szervezők.

A felhozatal idén is kilenc szekcióra oszlik: ezek közül a többség ismerős lehet az elmúlt évekből (pl. Francia zátonyok, Amerika felfedezése), ám újdonságot jelent például a Mexikói mozaik nevű blokk, illetve ezúttal önálló szekciót kaptak a japán filmek is. A különböző kultúrák egzotikuma mellett a széles műfaji felhozatal is hozzájárul a bemutatótt filmek változatossághoz (Tajtékos napok, A bűn mélységei, Zene mindegykinek, Világkörüli út, Filmdokk).

A Titanic már harmadik éve versenyfesztivál is egyben, a fődíjért és a vele járó 10 000 euróért ezúttal nyolc film száll harcba, nyolc különböző országból. A három fős nemzetközi zsűri tagjai között van Grainne Humphreys, a Jameson Dublin Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, valamint Mundruczó Kornél filmrendező, ám a harmadik tag kiléte egyelőre még bizonytalan, mivel a tavalyi Titanic-győztes Antenna rendezője, Esteban Sapir betegsége miatt az utolsó pillanatban kénytelen volt lemondani részvételét.

A 15. Titanic Filmfesztivál befutófilmjét két fiatal tehetséges függetlenfilmes Csáki László és Pálfi Szabolcs – együtt a Hipokaloric Group – készítette.

Versenyfilmek:

  • Ole Bornedal: Csak egy szerelmesfilm (Dánia, szekció: A bűn mélységei)
  • Serge Bozon: La France (Franciaország, szekció: Francia zátonyok)
  • Hitoshi Yazaki: Szamócás süti (Japán, szekció: Japán tenger)
  • Tomas Alfredson: Engedj be! (Svédország, szekció: Tajtékos napok)
  • Francisco Franco-Alba: Felégetett hidak (Mexikó, szekció: Mexikói mozaik)
  • Aszlan Galaszov: Megjöttek a fecskék (Oroszország, szekció: Világkörüli út)
  • Baltasar Kormákur: Vérvonal (Izland, Németország, Dánia, szekció: A bűn mélységei)

Részletes program: www.titanicfilmfest.hu

Hírek

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Kővári Orsolya Árnyékvilág. Tarr Béla-retrospektív című könyvét mutatják be jövő pénteken Budap...  

1 napja

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea