Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Hírek /

// kárpát-medence

Nemzetközi sztár alakíthatja a Munkácsy-film főszerepét

Európai koprodukcióban folynak Káel Csaba A nap szerelmese című Munkácsy-filmjének előkészületei; a főszereplő egy angolszász filmcsillag, míg az operatőr valószínűleg az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos lesz. (MTI)

Mint Dér Tamás producer elmondta, a tervek szerint a nagyjátékfilm képi világa Munkácsy Mihály stílusát idézi majd, és ez az újfajta kihívás az Egyesült Államokban élő operatőr figyelmét is felkeltette.

„Zsigmond Vilmos most Magyarországon tartózkodik, holnap együtt nézzük meg a Nemzeti Galéria Munkácsy-kiállítását" – árulta el a producer. Hozzátette: az Oscar-díjas filmes csatlakozása a stábhoz egyelőre még csak valószínű, de nem biztos.

Dér Tamás hangsúlyozta: a magyar festőfejedelem életműve az egész világon természetesen a magyaroknak a legfontosabb, de a 12 millió eurós (3,3 milliárd forintos) költségvetéssel tervezett filmben neves, jól kreditált német és angol producerek is látnak annyi fantáziát, hogy a saját piacaikról pénzt is szerezzenek hozzá. „Ez azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel minden egyes magyar forinthoz tudunk hozni külföldi forintot vagy forintokat. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy A nap szerelmese európai léptékben legfeljebb egy középes költségvetésű film" – fogalmazott.

Dér Tamás megjegyezte: először a főszereplőt kell megtalálni, majd a kiválasztott, nemzetközileg is ismert, valószínűleg angolszász színész naptárához kell igazítani minden castingot és ütemtervet. A Magyarországon, Ausztriában, Franciaországban és az Egyesült Államokban játszódó film jelentős részét Magyarországon kívánják leforgatni. A munka várhatóan 2011-ben kezdődik, de a konkrét időpont helyett fontosabb a biztos anyagi bázis, nem szeretnék ugyanis félbehagyni a forgatást.

A film forgatókönyvét Dallos Sándor regényéből Fonyódi Tibor írta. Mint Káel Csaba rendező az MTI-nek korábban elmondta, A nap szerelmese nem életrajzi alkotás lesz, de számos izgalmas kérdésre megpróbálnak majd választ adni a mozivásznon.

Kapcsolódó hírek

Filmbemutató a Nemzeti Galériában

Filmbemutató a Nemzeti Galériában

Munkácsy Mihály Honfoglalás című, több mint 13,5 m hosszú festményének különleges szaktudást igénylő átszállításáról szóló filmet mutatnak be a Magyar Nemzeti Galéria MNG Extra elnevezésű programsorozatának pénteki kiadása keretében.

3 hónapja

Hírek

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Kővári Orsolya Árnyékvilág. Tarr Béla-retrospektív című könyvét mutatják be jövő pénteken Budap...  

1 napja

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea