/ / /

Veszélyben a Pál Adrienn című film sorsa

Hír

Bizonytalanná vált Kocsis Ágnes Cannes-ban díjazott filmjének, a Pál Adrienn-nek a hivatalos magyarországi mozipremierje; a 2011. január 13-ra kitűzött bemutató a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) körüli bizonytalanság miatt került veszélybe. A jelenlegi helyzet szerint az MMKA nem tudja teljesíteni korábban ígért vállalásait. (MTI)

„Nem sikerült rendezni a Pál Adrienn zenei jogdíjait, illetve a terjesztési támogatási rendszer jövő évi bizonytalanságai miatt nem élhetünk azokkal a pályázati lehetőségekkel, amelyek eddig a magyar és art besorolású filmek mozibemutatóját segítették” – közölte a Pál Adriennt gyártó KMH Film. A jogi problémák miatt jelenleg a filmet kizárólag fesztiválokon lehet vetíteni, mozi-, tévé-, és DVD-forgalmazása a tartozások rendezéséig sehol nem lehetséges.

Kocsis Ágnes az 54. Londoni Filmfesztiválon

Kocsis Ágnes második játékfilmjét idén májusban a 63. Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában vetítették először: a Pál Adrienn elnyerte a kritikusok nemzetközi szövetségének FIPRESCI-díját. A filmet később Rigában, Zürichben és Moszkvában is díjazták. Az MMKA támogatásával magyar-holland-osztrák-francia koprodukcióban készült Pál Adrienn egy túlsúlyos ápolónő belső világát, érzelmi fejlődését jeleníti meg. A forgatókönyvet Kocsis Ágnes rendező Andrea Robertivel közösen írta, az operatőr Fillenz Ádám volt, a főszerepben Gábor Éva amatőr színész látható.

A Pusztai Ferenc által vezetett KMH Film műhelyében készült filmdrámát Magyarországon eddig mindössze két fesztiválon, a CinePécsen, illetve a miskolci CineFesten vetítették. A KMH Film közleménye szerint előfordulhat, hogy a jövőben nem lesz lehetőség a film nyilvános megtekintésére.