Tarr Béláé a FIPRESCI fődíja a Berlinalén Tarr Béláé a FIPRESCI fődíja a Berlinalén

Tarr Béláé a FIPRESCI fődíja a Berlinalén

A torinói ló című Tarr Béla-filmet tüntette ki a nemzetközi filmkritikusok zsűrije a hivatalos díjátadó előestéjén Berlinben.

A hagyományokhoz híven a hivatalos díjátadó előestéjén díjazta a Berlinale filmjeit a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI. A 16 világpremiert felvonultató versenyprogram legjobb filmjének járó díjat Tarr Béla A torinói ló című filmje nyerte el péntek este Berlinben. Az öt kontinens prominens filmkritikusait tömörítő szövetséget kilenctagú zsűri képviselte a Berlinalén. A zsűri elnöke Diego Lerer, a legnagyobb argentin napilap, a Clarín filmkritikusa volt.

Tarr Béla nyolcadik játékfilmjét állandó alkotótársaival közösen jegyzi. A forgatókönyv Krasznahorkai László és Tarr Béla közös műve. A film társrendezője és vágója Hranitzky Ágnes, zeneszerzője Víg Mihály. A torinói ló című filmet Fred Kelemen fényképezte, delegált producere Téni Gábor. A film főbb szerepeiben a Tarr-filmekből jól ismert Bók Erika, Derzsi János és Kormos Mihály látható.

A torinói ló című filmet már 23 ország forgalmazója megvásárolta a berlini filmfesztivál keretében megrendezett filmvásáron; a forgalmazási jogokat a berlini székhelyű Films Boutique értékesítette. Többek között Belgium, Dél-Korea, az Egyesült Királyság, Franciaország, Görögország, Japán, Hollandia, Lengyelország, Németország, Olaszország, Oroszország és Portugália mozijaiban is látható lesz hamarosan Tarr Béla legújabb filmje.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A megoldások könyve

    Színes filmdráma, vígjáték, 102 perc, 2023

    Rendező: Michel Gondry

  • Vaskarom

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 130 perc, 2023

    Rendező: Sean Durkin

  • Vörös szobák

    Színes thriller, 118 perc, 2023

    Rendező: Pascal Plante

  • A szenvedély íze

    Színes életrajzi, filmdráma, romantikus, 134 perc, 2023

    Rendező: Tran Anh Hung

  • Dűne: Második rész

    Színes akciófilm, filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 166 perc, 2024

    Rendező: Denis Villeneuve

  • Az űrhajós

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 107 perc, 2024

    Rendező: Johan Renck

  • Most vagy soha!

    Színes akciófilm, történelmi, 135 perc, 2024

    Rendező: Lóth Balázs

  • Én vagyok a kapitány

    Színes filmdráma, kalandfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Matteo Garrone

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat

  • A megoldások könyve

    Színes filmdráma, vígjáték, 102 perc, 2023

    Rendező: Michel Gondry

  • Vaskarom

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 130 perc, 2023

    Rendező: Sean Durkin

  • Vörös szobák

    Színes thriller, 118 perc, 2023

    Rendező: Pascal Plante

  • A szenvedély íze

    Színes életrajzi, filmdráma, romantikus, 134 perc, 2023

    Rendező: Tran Anh Hung

  • Dűne: Második rész

    Színes akciófilm, filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 166 perc, 2024

    Rendező: Denis Villeneuve

  • Az űrhajós

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 107 perc, 2024

    Rendező: Johan Renck

  • Most vagy soha!

    Színes akciófilm, történelmi, 135 perc, 2024

    Rendező: Lóth Balázs

  • Én vagyok a kapitány

    Színes filmdráma, kalandfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Matteo Garrone