/ / /

Az HBO a Rózsa Flores-ügyről forgat

Hír

Magyarok a világ börtöneiben címmel készül dokumentumfilm egy bolíviai újság értesülései szerint, a stáb a San Pedro intézetben 2009 óta raboskodó Tóásó Előddel is interjút akar készíteni. (MTI)

Az HBO produkció magyar munkatársai Banai Tibor Péter rendező vezetésével már megérkeztek La Pazba – írt a Los Tiempos című újság internetes kiadása, amely úgy tudja, a stáb interjúkat akar készíteni a dél-amerikai országban. A film munkálatai már megkezdődtek Ecuadorban és Peruban. Ez az első alkalom, hogy olyan nemzetközi gyártó, mint az HBO az Eduardo Rózsa Flores-ügyről forgat.

„A film a világ börtöneiben raboskodó magyarokról szól, közülük most az egyik legismertebb Tóásó Előd" – mondta a Los Tiempos újságírójának a rendező egyik közeli munkatársa.

Tóásó Előd

A magyarokat is érintő ügy nagy politikai és katonai vihart kavart, összesen 38 embert helyeztek vád alá – emlékeztetett a lap, megjegyezve hogy Tóásó Elődöt 2009. április 16-án tartóztatták le Mario Tadic horvát-bolíviai állampolgárságú férfival együtt abban az „antiterrorista akcióban", amelyben hárman – Eduardo Rózsa Flores, Magyarosi Árpád és az ír Martin Michael Dwyer – életüket vesztették.

A stáb célja, hogy „magánemberként, rabként mutassa be Tóásót" – írta a Los Tiempos. A készítők fontosnak tartják, hogy „korrekt filmet készítsenek", ezért szeretnék, ha Evo Morales bolíviai elnök is feltűnne az alkotásban, így mindkét oldal véleménye ismert lehetne – idézte a lap a rendező munkatársát.

A Los Tiempos úgy tudja, a stáb februárban hivatalos formában kérte Moralest, hogy adjon interjút. A filmes csapat nyolc napot tölt Bolíviában, La Paz mellett Santa Cruzban is forgatnak.