Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Hírek /

// nagyvilág

Steven Soderbergh megerősítette visszavonulási szándékát

Steven Soderbergh, az Ocean’s-filmek és a Traffic alkotója megerősítette azt a pletykát, miszerint hamarosan végleg visszavonul a filmszakmából. A rendező úgy véli, hogy ebben a világban bőven elég volt neki az a 25 év, amit eltöltött. A híresség a Studio360 című műsorban elmondta, következő két filmje után végleg kiszáll a rendezői székből. (premierfilm)

„Ennyi idő után a ember eljut arra a pontra, hogy ha újra be kell ülni egy furgonba, és csinálni valahol még egy filmet, akkor inkább főbe lőné magát. Itt az ideje, hogy átadjam a terepet valakinek, akit még izgalommal tölt el, ha bevágódhat a furgonba és filmezhet. Egyszerűen csak itt az ideje. Az elmúlt három évben mindent visszautasítottam, amit felajánlottak, szóval inkább megteszem azt a szívességet, hogy el se kelljen jönniük hozzám.” – mondta el a filmes.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz vele azután, mivel a pletykák szerint a fotózás és a festés is közel áll a szívéhez, azt felelte – „Kicsit mindennel az az érzésem, hogy már láttam, vagy már átéltem. A művészet létrehozása mindig problémamegoldás, ahogy dolgozol, minden azon múlik, hogy elég gyorsan tudod-e eldobni azokat, amik nem elég jók. De egy bizonyos idő után már minden egyformának tűnik. Úgy érzem, hogy ezt vagy azt a jelenetet már leforgattam. Pontosan ezért is kezdtem fontolgatni azt, hogy váltsak. Ugyanakkor nem akarok menni, de nem akarom úgy végezni, minta azok az atléták, akik kiöregszenek, mert az annyira szomorú.”

Soderbergh már ki is jelölte két utolsó filmjét, az egyik a Liberace, Michael Douglas főszereplésével, a másik pedig The Man From U.N.C.L.E., George Clooney-val a középpontban. Ezeket azonban csak a Contagion és a Haywire után tudja elkezdeni.

Kapcsolódó hírek

Összeállt Soderbergh Liberace-filmjének stábja

Összeállt Soderbergh Liberace-filmjének stábja

Összeállt a híres amerikai előadóművész, Liberace életét bemutató televíziós film stábja: a Steven Soderbergh rendezésében készülő produkcióban Michael Douglas a főhőst, Matt Damon annak fiatal szerelmét játssza.

8 hónapja

Hírek

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Kővári Orsolya Árnyékvilág. Tarr Béla-retrospektív című könyvét mutatják be jövő pénteken Budap...  

1 napja

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea