Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Hírek /

// európa

Drakula árnyéka a Sapientián

A Drakula árnyéka – A romániai forradalom kitörésének valódi története című filmet vetítik pénteken, április 8-án este 8 órától a kolozsvári Bocskai-ház Óváry-termében.

Szőczi Árpád: Drakula árnyéka – A romániai forradalom kitörésének valódi története

„Szőczi Árpád filmje már címével is figyelmet, sőt, akár előítéleteket is kelthet. A film fókuszában azonban nem annyira a forradalom kitörésének pillanata, mint inkább egy pár hónappal korábbi esemény áll, ami – közvetetten ugyan – valóban szerepet játszott a forradalom kitörésében. Michel Clair, volt québeci tartományi miniszter és Réjean Roy, a Radio-Canada riportere 1989-ben úgy döntött, hogy interjút készít a kommunista rendszert nyíltan bíráló, és köztudottan a román titkosszolgálat megfigyelése alatt álló Tőkés Lászlóval. A rendező fokozatosan fedi fel annak a sakkjátszmának a lépéseit, amit a Romániába látogató kanadaiak és Tőkés vívott a hírhedt román titkosszolgálat, a Securitate ellen az interjú elkészítése és a kazetták kimenekítése érdekében.” (Zágoni Bálint)

A forgatás 5 ország 12 városában, az események eredeti helyszínein zajlott (Toronto, Montréal, New York, Washington, Strasbourg, Budapest, Érd, Székesfehérvár, Temesvár, Kolozsvár, Nagyvárad és Bukarest). A filmet több tévéadón, valamint Európa és Észak-Amerika közel 20 városában vetítették.

Szőczi Árpád a tavalyi, 41. Magyar Filmszemlén a Drakula árnyékával elnyerte az MMK és a Duna Televízió közös díját, a Duna-díjat. A filmet 2009 decemberében, a forradalom 20. évfordulóján Temesváron mutatták be, és 2011. április 7–13. között további 6 erdélyi városban (Nagyváradon, Kolozsváron, Zilahon, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön) láthatja a közönség. A vetítéseket a rendezővel való kötetlen beszélgetések követik, amelynek során Szőczi Árpád a Securitate archívumaiban végzett kutatásainak legújabb eredményeiről is beszámol. A nézők sorából érkező legizgalmasabb kérdés jutalma a Drakula árnyéka díszdobozos, 3 lemezből álló DVD-je.

Kapcsolódó hírek

Volt-e vagy sem? – a román forradalom lehetséges története

Volt-e vagy sem? – a román forradalom lehetséges története

Az OSA Archivum egy (két részben bemutatott) program keretében, filmes eszközökkel próbálja meg felidézni a román forradalom lehetséges történetét: az események magyarországi recepcióját és reprezentációját a Magyar Televízió híradói és az akkor kiutazottak által készített amatőr filmek, a forradalom rekonstrukcióját pedig német és román rendezők dokumentum- és játékfilmjei segítségével.

2 éve

Hírek

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Kővári Orsolya Árnyékvilág. Tarr Béla-retrospektív című könyvét mutatják be jövő pénteken Budap...  

1 napja

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea