Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Hírek /

// nagyvilág

Kathryn Bigelow Bin Ladenről forgat filmet

Izgalmas időzítés: már korábban megszerezte egy Kill Bin Laden című könyv megfilmesítésének jogait Kathryn Bigelow Oscar-díjas rendező, aki A bombák földjén című iraki katonai drámájával keltett nagy figyelmet. (prae)

A rendezőnő új produkciója Oszama bin Laden vasárnapi megölése ellenére is a tervek szerint halad tovább, a forgatást nyáron kezdik – írta meg a Los Angeles Times című napilap. Jelenleg a színészek válogatása zajlik.

Bigelow munkáját ezúttal is Mark Boal forgatókönyvíró segíti. A direktor legutóbbi filmjét, A bombák földjén című alkotást 2010-ben kilenc Oscar-díjra jelölték, Kathryn Bigelow első nőként nyerte el a legjobb rendezőnek járó szobrocskát, Boalé lett a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscar. Az alkotópárosban már A bombák földjén forgatásakor felvetődött, hogy filmet forgassanak a 2001. szeptember 11-i terrormerényletekért felelős al-Kaida-vezér Oszama bin Laden utáni hajszáról.

A Kill Bin Laden (Megölni bin Ladent) többek közt arról a 2001 telén futó amerikai akcióról szól, amelyben elit kommandósok kutatták a Tora Bora barlangrendszerben Oszama bin Laden nyomát.

A terroristavezérrel vasárnap este amerikai különleges egység végzett Pakisztánban. Fejbe lőtték, majd rövid időn belül hullámsírba tették. Mark Boal a hírek szerint ezt a drámai véget is be akarja építeni a filmbe – tudósított a Variety filmes szaklap.

A Los Angeles Times úgy tudja, Bigelow-n kívül mások is filmet akarnak forgatni. A Paramount stúdió már 2006-ban megszerezte Gary Berntsen amerikai ügynök Jawbreaker című könyve megfilmesítésének jogait. Az a történet szintén az al-Kaida terrorszervezet szaúdi születésű vezére utáni hajszáról szól.

Kapcsolódó hírek

A Pentagon és a CIA vizsgálja, hogy titkos adatokhoz jutott-e a bin Laden-film rendezője

A Pentagon és a CIA vizsgálja, hogy titkos adatokhoz jutott-e a bin Laden-film rendezője

A Pentagon és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) is vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy valóban titkos adatokhoz jutott-e Oszama bin Laden megölésével kapcsolatban Kathryn Bigelow Oscar-díjas rendező, aki az al-Kaida terrorszervezet néhai vezére utáni hajszáról készít filmet – közölte csütörtökön Peter King, az amerikai képviselőház belbiztonsági bizottságának republikánus elnöke.

5 hónapja

Címkék

nagyvilág, kathryn bigelow, osama bin laden, hír, film

Hírek

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Kővári Orsolya Árnyékvilág. Tarr Béla-retrospektív című könyvét mutatják be jövő pénteken Budap...  

1 napja

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea