Bosnyák rendezők Kusturica kitiltását kérik Cannes-ból Bosnyák rendezők Kusturica kitiltását kérik Cannes-ból

Bosnyák rendezők Kusturica kitiltását kérik Cannes-ból

Nyílt levélben kérte vasárnap két bosnyák rendező, hogy Lars von Trier után Emir Kusturicát is tiltsák ki a 64. Cannes-i filmfesztiválról. A világhírű szerb filmrendező a második legjelentősebb, az Un Certain Regard (egy bizonyos nézőpont vagy egyfajta szemszög) elnevezésű szekciójának idei zsűrielnöke. (prae)

A nyílt levél szerzői – Jasmila Zbanic Arany Medve-díjas rendező és Haris Pasovic dokumentum- és színházrendező – üdvözlik, hogy a nácizmus iránti szimpátiáját hangoztató Lars von Trier dán rendezőt „persona non gratának" nyilvánította a fesztivál vezetősége. Ugyanakkor értetlenségüknek adtak hangot amiatt, hogy Cannes „kettős mércét" alkalmaz, nevezetesen a 90-es évek balkáni háborús bűnöseit a mai napig támogató Kusturica esetében.

A bosnyák alkotók emlékeztetnek arra, hogy miközben Szarajevó 1992 és 1995 közötti ostroma idején számos európai értelmiségi lépett fel a pusztítás ellen, a szarajevói születésű Kusturica a balkáni háborúk egyik fő kirobbantója, Slobodan Milosevic akkori jugoszláv elnök által támogatott filmeket forgatott.

Zbanic és Pasovic arra is felhívta a figyelmet, hogy világhírű kollegájuk a mai napig „hősként" tekint Radovan Karadzicra, annak ellenére, hogy a volt boszniai szerb elnöknek népirtás vádja miatt kell felelnie a hágai Nemzetközi Bíróságon a srebrenicai mészárlás és a boszniai fogolytáborokban végrehajtott tömeges emberölések miatt.

Elismerve, hogy „egy művésznek jogában áll őrültnek, elveszettnek vagy bizarrnak lennie", a bosnyák rendezők azt kérik a fesztivál vezetőitől, hogy „valamennyi háborús bűnöst támogatót egyenlő bánásmódban részesítsenek, beleértve Kusturicát is". Az igazgatóság egyelőre nem reagált a nyílt levélre.

Emir Kusturica a Cannes-i Fesztivál visszatérő vendége, s azon ritka filmrendezők közé tartozik, akik a fődíjat, az Arany Pálmát kétszer is elnyerték: 1985-ben A papa szolgálati útra ment, 10 évvel később pedig az Underground című filmjeiért kapta meg az elismerést.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat